Lefelé módosítják a GDP-növekedési várakozásokat Olaszországban
A kormány által fenntartott olasz ISAE gazdaságkutató intézet az idei GDP-növekedési kilátást 0,6 százalékra, a 2003-as prognózist 2,0 százalékra mérsékelte. Az ISAE korábban 0,7-0,9 százalékos emelkedést valószínűsített 2002-re és 2,8 százalékot jövőre.
Dátum: 2002-10-02 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:53.439707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gazdaságkutató az idei évre a költségvetési deficit GDP-hez viszonyított arányát 2,2 százalékra várja, 2003-ra pedig 1,5 százalékra. Ez nagy vonalakban megfelel a kormány hétfőn közzétett új célkitűzéseinek. Az ISAE korábbi hiány-prognózisa 1,4 százalék volt idénre és 0,8 százalék a jövő évre.
Az olasz kormány 0,6 százalékos gazdasági növekedést vár ebben az évben az eddig jósolt 1,3 százalék helyett - közölte a miniszterelnök hétfőn -, de jövőre 2,3 százalékot valószínűsít.
A hétfő délelőtti római kormányülés után a kormányfő úgy nyilatkozott, hogy az eddig várt 0,8 százalék helyett a GDP 1,5 százaléka lesz jövőre az államháztartás hiánya. Elemzők hétfőn igen bizonytalannak minősítették még az 1,5 százalékos olasz célt is.
MTI - fidesz.hu