Szabolcsban tovább nő a munkanélküliség
Megyénkben és Nyíregyházán is lendületesen szűntek meg a munkahelyek az utóbbi egy, másfél évben. Végelszámolták, majd privatizálták a nyíregyházi konzervgyárat, ami több mint 200 dolgozó elbocsátásával járt. A múlt év decemberében mintegy 600 dolgozót, néhány napja 950 dolgozó elbocsátását jelentette be a Flextronics nyíregyházi gyára. Pénteken ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót Nyíregyházán Vinnai Győző, Nyíregyháza egyik képviselőjelöltje, dr. Papcsák Ferenc, a Fidesz baktalórántházi és Czomba Sándor, a Fidesz vásárosnaményi választókörzetének képviselőjelöltje.
Dátum: 2006-02-10 19:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:01.163291, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kiemelték, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több ezerrel nőtt a munkanélküliség az elmúlt másfél évben. A legújabb sajtóhír szerint a Szabolcs Volán Rt. készül 24 dolgozójától megválni, Nyíregyháza önkormányzata pedig közalkalmazottaiból bocsátott el 2004. szeptemberétől napjainkig közel 200 főt. Különösen nehéz helyzetben vannak térségünkben a pályakezdő fiatalok, akik közül minden ötödik hiába keres állást. A reménytelenség miatt elvándorolnak, s így a képzett munkaerő elhagyja a régiót, növelve ezzel hátrányos helyzetünket, mondták a képviselő jelöltek. A Flextronics Beregszászon épített gyárat, várhatóan a nyíregyházi gyár jelentős kapacitását áthelyezi oda, a megyeszékhely így nem tudja megtartani a munkahelyeket. Vinnai kiemelte, hogy míg az Észak-Alföldi régióban éppen az országos átlag duplája, 14,6 százalék a munkanélküliség, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ez a szám 18,3 százalék!
fideszfrakcio.hu