Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gegesy kikéri magának: nem akar az SZDSZ listáján szerepelni

Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester pénteken az MTI-vel közölte: nem kíván az SZDSZ budapesti listáján szerepelni, arra tudtán és akaratán kívül jelölték.


Dátum: 2006-02-10 19:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50498
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:02.089348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A távirati iroda azt követően kereste meg a polgármestert, hogy Gegesy Ferenc közleményben tudatta: tudtán és akaratán kívül vették fel a párt budapesti listájára.

Gegesy Ferenc elmondta, azért sem érti, miért foglalkozott több napilap a jelölésével, mert el sem indult a posztért.

Hangsúlyozta: az SZDSZ budapesti választmánya "tudtán és akaratán kívül" szavazott arról a múlt hét végén, hogy a párt budapesti listáján szerepeljen. Megjegyezte: ehhez egyébként az ügyvivői testület jóváhagyása is szükséges lenne.

Azóta minden alkalommal jelezte, hogy nem kíván a listán szerepelni - mondta.

Hozzátette: "Kifejezett szándékom, hogy egyéni képviselőként az általam vezetett budapesti kerület, Ferencváros közvetlen érdekeit képviseljem, amennyiben eredményesen szerepelek a parlamenti választásokon".

Lakos Imre, a párt budapesti elnöke csütörtökön egy lapinformációra hivatkozva azt közölte az MTI-vel: még nem dőlt el véglegesen, hogy Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester visszalép-e az SZDSZ budapesti listáján neki megszavazott ötödik helytől.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek