Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Indonéziában meghalt egy nő madárinfluenzában

Meghalt egy nő Indonéziában, akinek szervezetében helyi vizsgálatok kimutatták a madárinfluenza vírusát - közölte szombaton a jakartai egészségügyi minisztérium illetékese.


Dátum: 2006-02-11 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:05.103469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nőt az indonéz főváros fertőző betegségek kezelésére szakosodott kórházában ápolták, ahol pénteken éjszaka halt bele a betegség szövődményeibe. Ugyanebben a kórházban pénteken egy másik nő is meghalt madárinfluenzában.

Vérmintájukat az indonéz egészségügyi hatóságok megerősítés végett továbbküldték az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által elismert hongkongi laboratóriumnak.

Amennyiben a hongkongi laboratórium megerősíti az indonéz vizsgálatok eredményét, a délkelet-ázsiai országban 18-ra emelkedik azoknak a száma, akiknek halálát bizonyítottan a madárinfluenza okozta. A betegségből heten épültek fel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek