Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy-e a jóllét Ágfalván?

Lakossági fórumot tartott Firtl Mátyás országgyűlési képviselő (FIDESZ-KDNP) Ágfalván. Az egybegyűltek egyértelműen adtak hangot annak a véleményüknek, hogy egyáltalán "nem nagy a jóllét". Az ágfalviak, mint elmondták, napról-napra rosszabbul élnek.


Dátum: 2006-02-11 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:06.322235, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fórum résztvevői elmondták, csökkent a nyugdíjak vásárlóereje, a megszüntetett családi adókedvezmény helyett bevezetett "emelt családi pótlék" valójában messze elmarad attól az értéktől, amit a kormány állít.

A fiatalokat nem segíti érdemi otthonteremtési program. Mivel semmilyen ösztönző erőt nem éreznek a családalapítás, a gyermekek vállalása mellett, kilátástalannak érzik a jövőjüket.

Az országos átlaghoz képest ugyan a térségben a munkanélküliségi ráta nem magas, de folyamatosan és érezhetően növekszik. A szociálisan rászorulók sorsa is nehezebb, már-már kilátástalanná vált, a vállalkozókat adókkal sújtják. Az ország kistelepülésein élők gondjait nem is értheti meg a milliárdos vezetőkből álló kormány- hangzott el a fórumon.

Szó esett még arról is, hogy Európában Magyarországon építik a legdrágább autópályákat, amire az ágfalviaknak, azért is reagálnak érzékenyen, mert a határ túlsó oldalán fekvő Somfalva (Schattendorf) felé vezető útjuk egyike a térség azon alig egy kilométernyi útjainak, amelyet a drága pénzen épített autópályák költségeinek egy nagyon kis töredékéből fel lehetne újítani. A schengeni határ megszűnte után a településnek alapvető érdeke, hogy a szomszédos faluba járható út vezessen, így nem csak a rokonok, és az ismerősök közötti kapcsolattartás válna egyszerűbbé, hanem a gazdasági együttműködést is segítené a határ átjárhatósága.

Firtl Mátyás beszámolt a közel egy éves parlamenti munkájáról, és arról biztosította az ágfalviakat, hogy továbbra is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a megszorítások által sújtott kis települések önkormányzatainak érdekét is képviselje a parlamentben, úgy ahogyan eddig is tette.

Arra a kérdésre, hogy az önkormányzatoknak jutott-e több pénz, a jelenlévő önkormányzati képviselők részéről szintén "nem" volt a válasz.

Változásra van szükség - volt a végső kicsengése az ágfalvi fórumnak, ahol több résztvevő megfogalmazta: polgári kormányra van szüksége az országnak ahhoz, hogy kimozduljon abból az ellehetetlenített helyzetből, amibe a jelenlegi kormány átgondolatlan politikájával taszította.

fidesz.sopron.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek