Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Konzisztórium összehívását tervezi a római pápa

A római katolikus egyház feje hamarosan konzisztóriumot hív egybe, amelyen új bíborosok kinevezését fogja bejelenteni - írta szombaton az olasz sajtó. A La Repubblica források megnevezése nélkül közölt híre szerint XVI. Benedek várhatóan február 22-én jelenti be a konzisztórium összehívását. A lap tudni véli azt is, hogy az új bíborosok kinevezését március 25-én vagy 26-án jelenti majd be a pápa.


Dátum: 2006-02-11 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:07.771785, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bíborosi kalapok várományosai között emlegetik Rómában Stanislaw Dziwisz krakkói érseket, a néhai II. János Pál egykori személyi titkárát, valamint William Jospeh Levada kaliforniai püspököt. Az amerikai főpap lépett a tavaly pápává választott Joseph Ratzinger helyébe a Vatikán hittani kongregációjának az élén. Az esélyesek között szerepel még Carlo Caffarra bolognai és Angelo Comastri római érsek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek