Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jobb a szolidáris piacgazdaság a vadkapitalizmusnál

Egy egész munkaellenes szemléletmódot kell leváltani - mondta Orbán Viktor a Fidesz szombati Országos Választmányi ülésén, és rámutatott, az utóbbi négy évben "csúnyán elbántak Magyarországgal". Ez a szemléletmód csak a munkanélküliség következményeit akarja kezeli és mindig a nagy elosztó rendszerek reformjáról beszél, holott Magyarországon a termelési rendszert kell rendbe tenni.


Dátum: 2006-02-11 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50517
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:08.063361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországon szolidáris piacgazdaságra, szolidáris államra van szükség a most jellemző vadkapitalizmus helyett - jelentette ki. "Nekünk a magyar szolidaritásra, a magyar szolidaritás eszméjére, szolidáris piacgazdaságra és a magyar szolidaritás államára lesz szükségünk, a következő kormánynak ezen az alapon kellene felállnia" - mondta a pártelnök a Budapesten megrendezett testületi ülésén.

Ennek gyakorlati politikai következménye, hogy szolidáris állam programja nem lehet reformdiktatúra, ott nem "szakértők eszelik ki, kényszerítik ránk a programokat, hanem mi magunk alkotjuk meg, illetve választott vezetőink révén hajtjuk végre a programokat, amelyek megegyezések és tárgyalások révén formálódnak".

"Akkor nem fordulhat elő, hogy a pénzügyminiszter visszavonul nagy bajszát megpödörve 24 vagy 48 órára a szobájába, előáll a reformjavaslatokkal, mi pedig ájultan megtapsoljuk" - jegyezte meg Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy a szolidáris piacgazdaság mindenkinek azt nyújtja, amire szüksége van, a magyar szolidaritás programja senkire sem kényszerít rá olyan életmódot, amilyet nem akar.

A szolidáris piacgazdaság megvédi a munkahelyeket, a munkavállalókat, magyar vállalkozókat és gazdákat, valamint a magyar termékeket és a magyar termőföldet, az otthonokat és a családokat.

A választások tétje, hogy megépítjük-e a "magyar szolidaritás boltíveit", vagy folytatjuk a "vadkapitalista dzsungelharcot" a napi túlélés érdekében - fogalmazott a Fidesz elnöke, a boltív egymást tartó köveihez hasonlítva a szolidáris közösségeket. Nem csak arról van szó, hogy egy gyenge kormányt egy jobb kormánynak kell felváltania, egy egész munkaellenes szemléletmódot kell leváltani - mondta Orbán Viktor, és rámutatott, az utóbbi négy évben "csúnyán elbántak Magyarországgal". Ez a szemléletmód csak a munkanélküliség következményeit akarja kezeli és mindig a nagy elosztó rendszerek reformjáról beszél, holott Magyarországon a termelési rendszert kell rendbe tenni.

"Magyarországon nem piacgazdaság van, hanem vadkapitalizmus", a történelem pedig azt mutatja, hogy a nem megszelídített kapitalizmus háborúkat, súlyos gazdasági válságokat okozott. Az egész nyugati, európai kultúra abban egyetért, hogy meg kell zabolázni a vadkapitalizmus erőit - mondta a pártelnök, hozzátéve, hogy Magyarországon ehhez képest az történt, hogy a megbukott rendszer feltétlen hívei "átcsaptak az ellenkező végletbe", "neofita" módon viselkedtek.

"Magyarországon ma az a helyzet, hogy azok, aki valaha buzgón oktatgattak bennünket arról, hogy miért rossz a kapitalizmus, ma hajszálpontosan azt a kapitalizmust hozták létre, amelyről annak idején olyan szemléletesen lefestették, hogy miért kell letörölni a föld színéről. (...) Amit létrehoztak, pontosan az általuk korábban lefestett kíméletlen embertelen az embert és a világot is kizsákmányoló vadkapitalizmus" - mondta Orbán Viktor.

Kifejtette: a piac lényege a megegyezés, a vadkapitalizmusból viszont pontosan a megegyezés és a munka megbecsülése hiányzik. A Fidesz elnöke ugyanakkor jelezte: a szolidaritás nem csak puszta érzés, könnyes összeborulás következmények nélkül, hanem tőke is, amelyet - folytatta - "ha jól forgatunk, kézzelfogható hasznot hoz". A Fidesz számára következő pár hét a magyar szolidaritás programjának megalkotásáról kell, hogy szóljon - tette hozzá, jelezve, hogy pártja képes vállalni a szolidáris piacgazdaság megteremtését, okulva saját és riválisaik hibáiból.

Orbán Viktor értékelve a kampány utóbbi 2-3 hetét azt mondta: a Fidesz szándékai szerint a munka és a munkanélküliség körül folytak a viták, amelyet sikerült is megnyerni, politikailag, szellemileg, intellektuálisan sikeresen vívták meg ezt a csatát. "A tények feletti vitában a valóság győzött a propaganda felett" - szögezte le a Fidesz elnöke, aki a következő kampánytémaként a luxusprofit letörését, a monopóliumok elleni fellépést jelölte meg.

Jelezte azt is: a kampány során szükségesnek tartja, hogy 2-3 hetente összegyűljenek és értékeljék az addigi munkát, megbeszéljék a teendőket. A hatalom munkanélküliséggel kapcsolatos érvei "elporladtak", az emberek megerősödtek abban, hogy ez nem egy helyi, hanem országos probléma, világosan megfogalmazták, hogy "rosszabbul élünk, mint négy éve", és nem szolidárisak a magyar gazdaságpolitikával és a magyar állammal, mert az sem szolidáris velük. Hangsúlyozta: a kormány által felvetett kényszernyugdíj "padlóra küldi a magyar gazdaságot" és a családokat is.

Kövér László választmányi elnök az ülés elején közölte: a testület következő ülését március 11-én tartják. Az MTI információi szerint várhatóan ekkor döntenek majd a kongresszus összehívásáról, amelyet március 18-ra terveznek. A kongresszuson születik majd döntés az országos listáról és itt fogadják el a Fidesz programját is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek