Az elemi szolidaritás kötelez bennünket a segítségnyújtásra
Orbán Viktor január 20-i, a 14. havi nyugdíj bevezetésére vonatkozó javaslatát Gyurcsány Ferenc blöffnek és mulatságosnak minősítette, míg a legnagyobb nyugdíjas érdekképviseleti szervezet elnöke Jankovits György az elmúlt napokban a nyugdíjasok nevében lemondott a 14. havi nyugdíjról. Mind a két kijelentés meglehetősen nagy felháborodást váltott ki a nyugdíjasok körében - mutatott rá Áder János vasárnapi sajtótájékoztatóján. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga
Dátum: 2006-02-12 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50535
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:13.528802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 13. havi nyugdíj bevezetését nagy egyetértésben fogadta el az Országgyűlés, nem volt nagy véleménykülönbség a pártok között - mondta el a politikus, ugyanakkor - emelte ki -, az elmúlt évek áremelései indokolttá teszik azt, hogy nyújtsunk segítséget nyugdíjas honfitársainknak
A Fidesz szeretne a nyugdíjasoknak garanciát adni a következő négy évben a segítségnyújtásra, ezért elkészítette a 14. havi nyugdíj bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatát - jelentette ki, majd így folytatta: a pénteki frakcióelnökségi ülésen úgy döntöttek, hogy, hétfőre egy rendkívüli házbizottsági ülés összehívását kezdeményezik. Mind a házbizottsági ülésen, mind a parlamentben kezdeményezik - házszabálytól való eltéréssel - azt, hogy még az utolsó ülésnapon tárgyalja meg a parlament a Fidesz törvényjavaslatát.
Az elmúlt évek áremelésein túl az elemi szolidaritás is erre kötelez bennünket - hangsúlyozta, majd rámutatott: a törvényjavaslat lényege és megoldási módja megegyezik a 13 havi nyugdíjjal. Ugyanakkor kiemelte azt is, a törvényjavaslattal azt szeretnék elérni, hogy garanciát kapjanak arra: bárki is alakít ez év tavaszán kormányt, a 14. havi nyugdíj bevezetése megtörténik, méghozzá ugyanolyan módon, ahogy a 13. havi nyugdíj esetében, azaz minden esztendőben plusz egy heti nyugdíjat kapnak a nyugdíjasok 2006 és 2010 között.
Hozzátette, azért választották a 14. havi nyugdíj, bevezetésének ezt a módját, mert egyszer ezen az úton a parlament már végigment, és így lehet elérni azt, hogy az Országgyűlés az utolsó napon még egy fontos döntést meghozzon.
fideszfrakcio.hu