Irán tagadta, hogy szándékosan szítaná a feszültséget
Irán visszautasította vasárnap az amerikai és a dán vezetés részéről hangoztatott vádakat, miszerint szándékos hangulatkeltése vezetett a Mohamed-karikatúrák miatt Teheránban nyugati nagykövetségek ellen lezajlott, erőszakba torkolló megmozdulásokhoz.
Dátum: 2006-02-12 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:14.204515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iráni külügyminisztérium szóvivője azt mondta, Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és dán tisztségviselők ilyen értelmű nyilatkozatai csak rontanak a helyzeten. "Egy bocsánatkérés enyhíthetné a feszültséget" - fűzte hozzá Hamid Reza Aszefi.
Az amerikai külügyminiszter előzőleg ezen a héten azt mondta, Irán szándékosan próbálkozik hangulatkeltéssel a muzulmán világban.
Az iszlám vallás megalapítójaként tisztelt Mohamed prófétát ábrázoló karikatúráknak először egy dán, aztán egy sor európai lapban való megjelentetése ellen tiltakozva iráni tüntetők kövekkel és benzines palackokkal dobálták meg Dánia, Franciaország és a soros EU-elnök Ausztria teheráni külképviseleteit.
Időközben Dánia Malajzia közbenjárását kérte az indulatok lecsillapítása érdekében. Mint azt a délkelet-ázsiai ország külügyminisztere a The Star című malajzai lap vasárnap megjelenő számában elmondta, dán kollégája, Per Stig Möller pénteken felhívta, és arra kérte, segítsen megelőzni a tiltakozások további elfajulását. Malajzia kormánya látja el jelenleg az Iszlám Konferenca Szervezetének (OIC) soros elnöki tisztét.
MTI - fideszfrakcio.hu