Montenegró önálló hadsereggel?
Zoran Stankovic szerbia-montenegrói védelmi miniszter szerint Szerbiától való különválása esetén Montenegrói saját belátása szerint rendelkezhet a hadsereg felett saját területén.
Dátum: 2006-02-12 12:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:14.546806, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A védelmi miniszter a Vecernje Novosti című belgrádi napilapban vasárnap megjelent interjújában közli, hogy a hadsereg nem fog beavatkozni a montenegrói népszavazási folyamatba, s abba is maradtak a szervezeti átalakulások a katonaság "montenegrói részében", a podgoricai hadtestben. Szerinte semmilyen gondok nem adódnak abból, ha Montenegró különválik.
"Montenegró saját magával, és a területén állomásozó hadsereggel ahhoz kezd, amit jónak lát. Szerbia szintúgy - saját területén" - mondta a védelmi miniszter, hozzátéve, hogy semmit se tud a sajtóban megjelent híresztelésekről, amelyek szerint már hónapok óta folynak előkészületek a montenegrói hadsereg megteremtésére.
Montenegróban lassan egy hónapja tárgyal az Európai Unió két diplomatájának - a szlovák Miroslav Lajcak és a magyar Pandur József - közvetítésével a szakadár kormányoldal és a Szerbiával való unió fenntartásáért síkra szálló ellenzék, de sehogyan sem tud kiegyezni a köztársaság jogállását felülvizsgáló ügydöntő népszavazás lebonyolításának szabályairól.
A Pandur József vezette szakértői tárgyalások véget értek, sikerült kiegyezni másodrangú kérdésekben - a referendum ellenőrzéséről és finanszírozásáról. -, de továbbra sincs megállapodás arról, hogy mekkora részvétel és hány százaléknyi voks szükséges a népszavazás érvényességéhez. A podgoricai vezetők továbbra is azzal fenyegetőznek, hogy április folyamán a jelenlegi törvény szerint megtartják a népszavazást, ha nem sikerül addig kiegyezni az ellenzékkel.
MTI - fideszfrakcio.hu