Irán elkötelezett az Atomsorompó-szerződés mellett?
Az iráni külügyminisztérium vasárnap megerősítette, hogy az ország betartja az Atomsorompó-szerződésben vállalt kötelezettségeit.
Dátum: 2006-02-12 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:15.480629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ez egy nemzetközi szerződés, amelyhez továbbra is tartjuk magunkat" - mondta a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó dokumentumra utalva az iráni külügyi szóvivő szokásos heti sajtótájékoztatóján egy nappal azután, hogy Mahmúd Ahmadinezsád, a közép-keleti ország elnöke burkoltan a szerződés felmondásával fenyegetőzött.
Hamid Reza Aszefi hozzáfűzte mindazonáltal, hogy Teherán a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) március 6-i ülésén születendő döntéstől függően felülvizsgálhatja álláspontját. Mint mondta, Irán számára elfogadhatatlan a szerződés politikai célokra való felhasználása. A NAÜ kormányzótanácsa március 6-án határoz arról, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalja-e az iráni atomprogram ügyét, aminek az lehet a következménye, hogy a BT szankciókat rendel el Iránnal szemben. A NAÜ végrehajtó testülete múlt szombati ülésén úgy döntött, hogy elküldi - akkor még csak tájékoztatásul - a BT-nek az iráni atomdossziét.
Az iráni külügyi szóvivő arra kérte a NAÜ-t és az európaiakat, hogy hagyják nyitva a vita diplomáciai úton történő rendeződésének lehetőségét.
Közben Golam Ali Hadad-Adel, az iráni parlament elnöke bejelentette: NAÜ-ellenőrök egy újabb csoportja érkezett szombat este Teheránba azzal a feladattal, hogy felügyelje az iráni atomkutatások újrakezdését. Az IRNA iráni hírügynökség által idézett tisztségviselő csak a kutatások újrakezdésének felügyeletét említette, nem szólt az ipari mértékű urándúsításról, amelynek folytatásával Teherán a közelmúltban szintén fenyegetőzött.
Hamid Reza Aszefi teheráni sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Izrael bűnei a palesztinokkal szemben nagyobbak, mint a holokauszt. Szavai szerint "a cionista rezsim a holokauszttal zsarolja az európaiakat". Előző nap Ahmadinezsád elnök beszédében úgy fogalmazott: "az igazi holokauszt most Palesztinában és Irakban történik".
MTI - fideszfrakcio.hu