Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább romlottak Ariel Saron felépülésének esélyei

A hét végén sürgősséggel végrehajtott bélműtétje után valamelyest javult Ariel Saron izraeli kormányfő állapota, felépülésének esélyei azonban tovább romlottak az újabb komplikációval.


Dátum: 2006-02-12 15:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:16.159560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szombaton közvetlen életveszély miatt sürgősen el kellett távolítani a január 4-i súlyos agyvérzése óta kómában lévő miniszterelnök vastagbelének elhalt harmadrészét. A szombaton végrehajtott négyórás műtét nyomán valamelyest javult a 77 éves államférfi állapota: míg szombaton az életveszélyes, vasárnap már a válságos, de stabil jelzőkkel jellemezték az orvosok.

Erre az operációra azért kellett sürgősen sort keríteni, mert egy komputertomográfos vizsgálat mintegy ötven centiméteres elhalt részt fedezett fel a beteg vastagbelében. Ha ezt nem távolítják el időben, elkerülhetetlenül további szövetelhalás következett volna be az emésztőrendszerben a véráramlás zavara miatt. A műtét kiküszöbölte a közvetlen életveszélyt, de a komplikáció tovább rontotta a beteg felépülésének esélyeit.

A Saront ápoló jeruzsálemi Hadassza kórház főorvosa, Slomo Mór-Joszéf szerint a tartós kóma a legnagyobb probléma. Mint újságíróknak elmondta, elvileg még elképzelhető, hogy a páciens magához tér a kómából, de ennek esélyei napról napra kisebbek. Az orvosok szerint az már teljesen kizárt, hogy Saron valaha is visszatérhetne a politikába.

Scott McClellan, a Fehér Ház szóvivője kijelentette Washingtonban, hogy az amerikai kormány nagy figyelemmel követi Ariel Saron állapotának alakulását. "Sokat gondolunk rá, és imádkozunk érte" - mondta az amerikai szóvivő.

A súlyosan beteg kormányfő teendőit helyettese, Ehud Olmert látja el. Március 28-án parlamenti választást rendeznek Izraelben. Olmert vezeti "harcba" a Saron által alapított Kadima pártot, amely a közvélemény-kutatások eredményei szerint várhatóan az új parlament legerősebb pártja lesz. A felmérések szerint az Izraeli Munkapárt és az eddig kormányzó jobboldali Likud tömb, amelyet Saron a Gázai övezetből való izraeli kivonulással kapcsolatos heves viták után elhagyott, még együttvéve is kevesebb szavazatra számíthat, mint a Kadima egymaga.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek