Mikepércsen is tetten érték a kormányzati hazugságokat
Nagymértékben romlott a szociális biztonság Mikepércsen: amíg tavaly összesen 52 lakos kért lakásfenntartási támogatást, addig az idén február közepéig több mint hetvenen fordultak az önkormányzathoz hasonló kérelemmel - tájékoztatta munkatársunkat Tímár Zoltán polgármester.
Dátum: 2006-02-12 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:17.401435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ellentmond a kormányszlogennek - több pénzt az önkormányzatoknak - az a tény, hogy az állami támogatás 4 millió Ft-tal csökkent tavalyhoz képest. Amíg 2005-ben 295 millió Ft-ot kaptak, idén 291 milliót. Ezzel szemben a kiadás tovább nő, hiszen az állami normatíva csökkenése miatt tovább nyílik az olló. Megszüntette a kormány a sportcélú támogatást, ami az Orbán-kormány óta fokozatosan csökkent. Megszűnt továbbá a községek általános támogatása, illetve a diáksport támogatása is. Ez utóbbi "húzásnak" az az üzenete Tímár Zoltán szerint, hogy nincs szükség egészséges fiatalokra.
Március 31-ig kiderül, kapnak-e informatikai fejlesztésekre pénzt az önkormányzatok. Tavaly az erre szánt összeg 500 ezer Ft volt, ha ez elmarad, akkor érthetetlen, miért deklarálja a kormány az elektronikus ügyintézést, ha a forrásmegvonással nem biztosítja a feltételeket - mondja a polgármester, aki éppen annyi évesen (28) került a település élére, amennyit elődje töltött ott tanácselnökként, illetve polgármesterként.
Kevesebb pénz - több lakosra
A helyben maradó személyi jövedelemadó összege is csökkent: tavaly 15.283.000 Ft volt, idén 14.944.000 Ft lesz. Lakosokra lebontva: 2005-ben 4.200 Ft jutott, idén 3.900 Ft marad, pedig a község lélekszáma 200 fővel nőtt. A csökkenés a munkanélküliség 7 % -os emelkedésével magyarázható, ami miatt a helyben maradó szja kevesebb lesz az idén. Ezzel tehát ismét tetten érhetők a kormány hamis állításai, miszerint nőtt volna a foglalkoztatottak száma.
A polgármester fogadóóráin egyébként többen jelentkeznek munkahelykeresés céljából. Mint Tímár Zoltán fogalmazott, a kormány etnikai feszültségeket is gerjeszt, hiszen az alacsonyabb végzettségű társadalmi csoportokban élők veszítik el leginkább munkahelyüket, ami különösen érvényes a cigány lakosságra. Ha nem a családokat, hanem az egyént nézzük, az ő életminőségének romlása - mentálisan és fizikálisan - további szociális és egészségügyi problémákat is okoz - véli a polgármester. Növekszik a bűnözés, hiszen aki elveszíti munkáját, nincs jövedelme, nem tudja biztosítani családja ellátását, az a bűnözéshez folyamodik. Mikepércsen is jelen van ez a mostani kormány regnálása óta, pedig van saját körzeti megbízottjuk. Az említett tendenciák mind gazdaságilag, mind morálisan rombolják a nemzetet - állapította meg Tímár Zoltán. Az élet minden területén tapasztalható nehézségek miatt nő a működési hitelfelvétel, felélik vagyonukat, romlik a polgármesteri hivatal szolgáltatásának minősége, hiszen nem jut elég pénz működésre, fejlesztésre, a munkabérek szinten tartására.
A pillanatnyi költségvetés állása szerint olyan fejlesztésekben, mint a tavaly elnyert uniós támogatás a főtér felújítására - nem gondolhatnak. Az említett főtér felújítás 50 millió Ft-os bekerülési összegéhez 25 % -os önrésszel járult hozzá az önkormányzat. Ennek ellenére minden megjelenő pályázati kiírást megcéloznak, így pl. útépítés, ivóvízhálózat bővítése, közvilágítás, belvíz - és csapadékvíz elvezető árokrendszer, intézményi fejlesztések (iskola, óvoda, orvosi rendelő, családsegítő, ravatalozó), a már nem működő szeméttelep felszámolása.
Tímár Zoltán meggyőződése: pályázataik százszázalékosak, ha nem nyernek, az a szocialista döntéshozóknak "köszönhető".
Kép és szöveg: Nyírő Gizella