Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarokat veszélyeztethetnek a karikatúrák

Szükségtelen provokációnak tartják a hazai sajtóban is megjelent Mohamed-karikatúrákat a nemzetközi humanitárius tevékenységet folytató magyar segélyszervezetek, amelyek azzal számolnak, hogy a kialakult helyzetben munkatársaik életveszélybe is kerülhetnek a muzulmán térségben. A Mol pakisztáni leányvállalatának vezetője nem tart atrocitásoktól.


Dátum: 2006-02-13 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:20.111641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vezetője lapunk kérdésére elmondta: afganisztáni irodájukban a helyi munkatársak fokozottan figyelnek a biztonságra, mert a nemzetközi példák azt mutatják, hogy a szélsőségesek magát a külföldi szervezetet támadják, nem figyelnek arra, hogy helyi vagy idegen állampolgárok tartózkodnak az irodákban. A segélyszervezet pár nap múlva komoly aggodalommal indítja az országba magyar állampolgárságú munkatársát. Jelenleg a Gázai övezetben és Szerbia-Montenegró muzulmánok lakta részein dolgozik magyar állampolgárságú munkatársuk, de hasonló veszélyben vannak partnereik Groznijban és Észak-Kaukázusban is. A magyar sajtóban is megjelent Mohamed-karikatúrákat szükségtelen provokációnak tartják, szerintük tiszteletben kell tartani a szólásszabadságot és a véleményalkotás szabadságát, ugyanakkor az nem sértheti mások vallásos érzületét, gondolkodását, kultúráját, és nem gerjeszthet konfliktusokat.

Szilágyi Béla, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat igazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy a jövő héten is indul Indonéziába egy orvoscsoportjuk, igaz, nem a radikálisok lakta Aceh tartományba, hanem Nias szigetére, ahol nem annyira erős az iszlám jog, vagyis a sarija. Ennek ellenére számítanak nehézségekre, és megtették a szükséges óvintézkedéseket: vészhelyzetben néhány órán belül ki tudják hozni munkatársaikat. Szilágyi Béla kifejtette: a szeretetszolgálatot egyaránt felháborítják a Mohamedet kifigurázó és a kereszténységet kigúnyoló karikatúrák, ugyanakkor túlzásnak tartják a mostani ellenreakciókat. - Munkánk során külön hangsúlyt helyezünk arra, hogy kiderüljön: magyar emberek adományait magyar emberek vitték a rászorulóknak, mindenhova kitűzzük a piros-fehér-zöld lobogót - fejtette ki -, így most közvetlen életveszélybe kerülhetnek munkatársaink.

Vakarcs Gábor, a Mol pakisztáni leányvállalatának igazgatója lapunknak elmondta: Iszlámábádban nem érzik magukat életveszélyben, az ottani kormány ugyanis határozottan fellép a szélsőségesek ellen,

nem érdeke a felfordulás. A vállalat ezért egyelőre nem tervezi az

északnyugati tartományban folytatott gázkitermelési és olajkútfúrási

munkálatok felfüggesztését. (Pár éve néhány hétre leállították a

munkát, miután helyi törzsek robbantásokkal fenyegetőztek - a

szerk.).

Herencsár Lajos terrorizmus-szakértő lapunknak kifejtette: a muzulmán világ példa nélküli ellenreakciója várható volt, mert szeptember 11-e és az arra adott válaszok után a végsőkig éleződtek az ellentétek a különböző kultúrkörök között. A muzulmánok többsége nagy szegénységben él, és számukra megmagyarázhatatlan az a hatalmas anyagi szakadék, amely most szétfeszítheti a világot. A Közel-Kelet-szakértő (aki egy segélyszervezet önkénteseként tavaly többször járt Indonéziában és Pakisztánban) úgy véli: Tóth András, a titkosszolgálatokért felelős politikai államtitkár téved, amikor azt álltja, Magyarország fenyegetettsége nem nőtt az utóbbi időben. A világ megváltozott, ma már elsősorban nem országhatárokban, hanem kulturális zónákban gondolkodnak a terroristák, és Magyarország az utóbbi időben egyre jobban belesodródott a veszélyeztetett kategóriába.

Világosan el kell határolódniuk a mások vallásából gúnyt űzőktől - figyelmeztet Herencsár Lajos -, fel kell ismernünk saját korlátainkat. Tudomásul kell vennünk, hogy jelenleg a kelet és a nyugat között nincs közös nyelv, így a megértés szándéka nélkül, a csak nálunk elfogadott gyakorlatra hivatkozva nem tudunk eredményt elérni. A segélymunkások és a térségben tartózkodó magyarok biztonságát érintő kérdésünkre kifejtette: a külföldiek elbírálása egyénenként történik, minden ott dolgozónak el kell fogadnia azt a kultúrát, de magát is el kell fogadtatnia az ott élőkkel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek