Bulgária a maga Európába vezető útját járja
Bulgária nem szeretné, ha Brüsszel egy kalap alá venné Romániával, mert ez rontaná 2006-ra tervezett belépésének esélyét az EU-ba. Miközben a két balkáni szomszéd karonfogva jelentkezett a NATO előszobájába, Szófia hevesen ellenzi, hogy párnak tekintsék őket az EU-csatlakozásról folyó tárgyalásokon is.
Dátum: 2002-10-02 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4603
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:55.291790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Románia messze lemaradt Bulgária mögött az EU-csatlakozáshoz szükséges reformokkal, ezért Bulgária szeretné elérni, hogy külön mérjék meg, egyedi elbírálásban részesüljön és saját belépési céldátumot kapjon - mondta Bulgária európai integrációs ügyekért felelős minisztere, Meglena Kuneva a Reuters hírügynökségnek szerdán.
Az EU-tagság két legszegényebb várományosa nem szerepel a 2004-es belépésre esélyesek tízes listáján. - Fennáll annak a veszélye, hogy a megegyező 2006-os belépési előirányzat miatt egy kalap alá vesznek bennünket Romániával, ami semmiképpen nem válna javunkra - jegyezte meg a miniszter. - Őszintén kívánom, hogy a román reformok üteme lehetővé tegye az egyidejű belépésünket. Jelenleg azonban messze előbbre tartunk a reformokban, és ez nem az én saját véleményem, hanem az EU-bizottság megállapítása - tette hozzá.
A bolgár kormány még a közhangulat rontása árán is felgyorsította az egyes esetekben fájdalmas reformok ütemét, hogy vonzóbb befektetési tereppé tegye az országot és előrébb hozza az EU-, illetve a NATO-tagfelvételi meghívását - írta a hírügynökség. Hacsak valami váratlan esemény közbe nem jön, Bulgária és Románia a NATO prágai csúcstalálkozóján meghívást kap a csatlakozásra.
Bulgária 22 fejezetet lezárt az EU-tagsághoz vezető tárgyalásokon, és a fennmaradó nyolcat is véglegesíteni tervezi 2003 végéig. Románia ezalatt 13 fejezettel végzett.
Kuneva kijelentette, hogy saját csatlakozási ütemtervet fog kérni Brüsszeltől, és szeretnék, ha az EU decemberi koppenhágai csúcsértekezletén már a belépés dátumát is rögzítenék. - Lehetőséget szeretnénk kapni arra, hogy a saját tempónkat követhessük és a saját eredményeink alapján ítéljenek meg bennünket a csatlakozási tárgyalásokon. Ebben a jelenlegi geopolitikai párosításban azonban erre nincs lehetőség - fejtette ki a miniszter.
Az EU illetékesei szerint, hacsak a jelentkezők haladását felmérő, jövő héten esedékes 2002-es tanulmány nem állapít meg jelentős eltéréseket a két ország eredményei között, megegyező belépési dátummal kell számolniuk.
Szófia az idei eredményfelmérés tartalmával kapcsolatban nem számít komolyabb bíráló megállapításokra, sőt úgy gondolja, hogy az előrehaladottabb stádiumban lévő országokkal való lépéstartásra tett igyekezetéért jutalmul megkapja a működő piacgazdaságnak kijáró elismerést.
A miniszter állítja, hogy az EU által csatlakozási akadályként megjelölt összes komolyabb kérdést - korrupció, bürokrácia, elégtelen beruházások, gyenge jogrendszer, lassú energiaipari reform - górcső alá vették, és foglalkoznak a megoldásukkal. Ám még májusban az EU bővítési biztosa, Günter Verheugen alaposan lehűtötte a bolgár reményeket, amikor kijelentette, hogy az elkövetkező két év folyamán a csatlakozás gazdasági összeomlást okozna.
MTI - fidesz.hu