Befejeződött a régészeti kutatás a Balatonban
A bronzkorban a Balaton vízszintje a mai, alacsonynak tartott szint alatt átlagosan mintegy másfél méterrel húzódott. Erre a következtetésre jutott a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) búvárrégész csoportja a helyszíni felmérése során.
Dátum: 2002-10-02 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:55.626414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tóth János Attila régész, a KÖH Nyilvántartási és Tudományos Igazgatóságának főosztályvezetője szerdán elmondta: az AquaArch projekt elnevezésű, vasárnap befejeződött tudományos kutatás során a Tihanyi-félsziget nyugati oldalánál olyan területeket találtak, amelyek a 2-2,5 méteres mederből jelentősen kiemelkedtek, így a tó alacsony vízállásakor szárazon lehettek.
Az egyik lelőhelyen az időszámítás előtti 2. évezred közepéből származó, azaz a középső bronzkorhoz tartozó kerámia-töredékeket és állatcsontokat gyűjtöttek, valamint köveket vizsgáltak meg.
A régész szerint a leletek arra utalnak, hogy a mintegy 10 ezer négyzetméternyi területen egykor az úgynevezett Dunántúli mészbetétes kerámia kultúrájához tartozó népesség élt.
Az egy hétig tartó kutatás egyben igazolta azt a feltételezést is, hogy a tó vízszintje az elmúlt évezredek során többméteres skálán ingadozott, az élővilág azonban túlélte ezeket a változásokat.
MTI - fidesz.hu