Összeegyeztethető a 14. havi nyugdíj és a nyugdíjkorrekciós program
Nem zárja ki egymást a tavaly elfogadott nyugdíjkorrekciós program és a Fidesz által javasolt 14. havi nyugdíj bevezetése - jelentette ki Áder János frakcióvezető a képviselőtestület hétfői ülésén. Ezért a Fidesz arra kéri Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, támogassa a 14. havi nyugdíj bevezetését.
Dátum: 2006-02-13 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:26.216361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Áder János hozzátette: a gáz-, a villany- és a gyógyszerárak emelkedését tekintve könnyen belátható, hogy szükség van további kompenzációra. A Fidesz rendkívüli házbizottsági ülés összehívását kezdeményezte, ahol javaslatot tesz arra, hogy a 14. havi nyugdíj bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot még a hétfői, utolsó ülésnapon tárgyalja meg és fogadja el a parlament, a házszabálytól való eltéréssel. Ha a törvényt elfogadjuk, akkor minden nyugdíjas számára garanciát adunk arra, hogy bárki alakít kormány 2006 tavaszán, biztosítja a nyugdíjasok plusz egy havi járandóságát - hangsúlyozta Áder János, aki szerint csak a koalíciós pártokon és Gyurcsány Ferencen múlik, hogy megszületik-e a döntés "több mint hárommillió nyugdíjas kérésére".
A Fidesz törvényjavaslata szerint a 14. havi nyugdíjat a 13. havihoz hasonló módon vezetnék be a következő ciklusban, tehát 2006 és 2010 között minden évben plusz egy heti nyugdíjat fizetnének ki. A frakcióvezető hangsúlyozta: ha volt 60 milliárd forint Gripen repülőgépeket vásárlására, vagy 20 milliárd új irodabútorra és mobiltelefonokra, akkor miért ne lehetne előteremteni a 14. havi nyugdíj időarányos részeit is.
"Gyurcsány Ferenc nem akar adni 64 ezer forintot a magyarországi nyugdíjasoknak (...) azt is mondhatnám, hogy el akarja tőlük venni. Vajon miért?" - tette fel a kérdést Áder János, aki szerint ha valóban dübörög a gazdaság, akkor elő lehet teremteni a 14. havi juttatás feltételeit.
Emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány a 1999-ben bevezetett differenciált nyugdíjemeléssel átalagosan 42 ezer forintot adott másfél millió nyugdíjasnak. A differenciált nyugdíjemelést ma képviselő szocialisták, akkor Alkotmánybírósághoz fordultak - jegyezte meg. Akkoriban felére csökkent a létminimum alatt élő nyugdíjasok száma.
A Fideszhez százával-ezrével telefonáltak, írtak levelet a nyugdíjasok, miután a napokban Jankovics György, a legnagyobb nyugdíjas szervezet vezetője - aki 1998-ben az MSZP országos listáján szerepelt - a napokban lemondott a nyugdíjasok nevében a 14 havi juttatásról.
MTI - fideszfrakcio.hu