Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány veszélyezteti az egészségügyi dolgozók munkahelyét, a betegellátás biztonságágát

Vajon megteheti-e egy felelős kormány, hogy veszélyeztesse az egészségügyi dolgozók munkahelyét, a betegellátás biztonságágát és a 90.000 ember ellátásáért felelős Berettyóújfalui Kórház működését? - tette fel a kérdést Vitányi István Rácz Jenő egészségügyi miniszternek napirend előtti felszólalásában.


Dátum: 2006-02-13 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50585
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:28.911900, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Úr!

Mostanában lépten-nyomon az Önök elszámoló-kampányába botlunk; azt olvassuk, hogy "igen, a szocialisták ezt is, meg azt is megcsinálták". Valamiért mégsem látunk egyetlen sort sem, amely a magyar kórházakról szólna. Pedig az elmúlt négy évben sok minden történt egészségügyi intézményeinkkel.

Az elmúlt években kétszeresen is sújtották a kórházakat. Miközben ugyanis a megszorításokkal csökkentették a kórházak bevételeit, a gáz, villany, és gyógyszerár-emelésekkel jelentősen megnövelték a működési költségeiket. Igen, megcsinálták.

A teljesítmény-korlátozással, ezzel a kollektív büntetéssel két éve számos kórházat hoztak lehetetlen helyzetbe. Igen, megcsinálták.

A Kórházszövetség adatai szerint ma már minden második kórház lejárt adóssággal küzd. Igen, megcsinálták. Az intézmények adósságállománya mára megközelíti a 30 milliárd Ft-ot. Igen, megcsinálták.

Egyes kórházakban már odáig jutottak, hogy korlátozták a melegvíz-használatot, lifteket állítottak le, vagy éppen az újszülöttek pelenkaadagját csökkentették napi 3 db-ra. Igen, megcsinálták.

Addig bűvészkedtek a költségvetési számokkal, amíg elérték, hogy az eddiginél Is számszerűleg kevesebb pénz jut 2006-bari a magyar kórházakra. Igen, megcsinálták.

Egyetlen ápolónak sem fizették ki megígért hűségjutalmát. Igen, ezt is megcsinálták. Megértem, hogy a Gyurcsány-kormány minderről szemérmesen hallgat. Pedig ezt jól megcsinálták.

Engedje meg, hogy röviden bemutassam, mit jelentett a Medgyessy-Gyurcsány kormány négyéves "áldásos" tevékenysége a Berettyóújfalui Kórházban.

Ennek a kórháznak két éve még 322 millió Ft tartaléka volt. Az Önök intézkedéseinek köszönhetően ez a tartalék egy év alatt eltűnt, és ma már csak adósság van: a kórház adósságállománya havonta 15 millió Ft-tal nő.

Hiába minden takarékoskodás, az intézmény Önök miatt végül arra kényszerült, hogy 85 — nyolcvanöt — dolgozójától megváljon. Ez azt jelenti, hogy a kórház minden 10. dolgozója az utcára kerül - egy olyan térségben, ahol az átlagosnál is magasabb a munkanélküliség. Az emberek már tudják, hogy a munkanélküliség kezelése sosem volt a Medgyessy-Gyurcsánykormány erőssége. Tudják, hogy ez a 85 ember is csatlakozni fog ahhoz a 400.000 emberhez, aki munka nélkül van ma hazánkban.

Tisztelt Miniszter Úr!

Büszkék arra, hogy sikerült tönkretenni egy korábban jól működő kórházat?

Mi lesz az elbocsátott dolgozók sorsa az egyébként is magas munkanélküliséggel küzdő bihari térségben?

Vajon megteheti —e egy felelős kormány, hogy ilyen mértékben veszélyeztesse az egészségügyi dolgozók munkahelyét, veszélyeztesse a betegellátás biztonságát, és a 90.000 ember ellátásáért felelős Berettyóúj falui kórház működését? - tette fel a kérdést Vitányi István.

Rácz Jenő miniszter válaszában elmondta: komoly előrelépések történtek az egészségügy területén. Példaként említette, hogy az egészségügyi dolgozók bérezés tekinttében a tizedik helayről a negyedikre léptek elő.

A 85 elbocsátott dolgozónak kellett volna elmondania mindezt, reagált válaszában Vitányi István.

Önök szép számokat mondanak, az embereknek más a véleményük fogalmazott a politikus, majd hozzátette, inkább az embereknek hisz.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek