Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kampányanyagokat töltöttek le az MSZP számítógépeivel a Fidesz szerveréről

Hiller István mai alaptalan vádaskodásának egyetlen célja volt, elterelni a figyelmet arról, hogy az MSZP kampányközpontjának munkatársai számtalan alkalommal kíséreltek meg támadásokat a www.fidesz.hu weboldal ellen - írja Révész Mátiusz, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szóvivője hétfői közleményében.


Dátum: 2006-02-13 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:34.751092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ahogy az elmúlt hónapokban számos alkalommal, a mai napon is előfordult, hogy az MSZP számítógépeiről (például az IP 217.150.130.1 azonosítójú számítógépről) kampányanyagokat töltöttek le a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szerveréről. A megszerzett anyagokkal a szocialisták rendszeresen visszaélnek, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség lejáratására használják fel őket. Hiller István mai alaptalan vádaskodásának egyetlen célja volt, elterelni a figyelmet arról, hogy az MSZP kampányközpontjának munkatársai számtalan alkalommal kíséreltek meg támadásokat a www.fidesz.hu weboldal ellen.

Felszólítjuk Hiller Istvánt és az MSZP-t, hogy hagyjanak föl a weboldalunk elleni támadásokkal, a Fidesz ellen folytatott vádaskodó, lejárató-kampánnyal.

Budapest, 2006. február 13.

Révész Máriusz

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

szóvivője

Kapcsolódó elemek