Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háborút indított az MSZP

Kikaparták a szemét, széttépték, szétvágták az arcát, leragasztották. Ez a kép fogadja Csepelen azokat, akik Némeh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő plakátjaival találkoznak. A pusztító MSZP-s aktivisták minden létező választási etikai szabályt megszegtek, de az APEH sem maradt ki a háborúból. Horváth József, Csepel másik Fideszes képviselőjelöltje alig, hogy elindult a kopogtató cédula gyűjtésre, máris megkapta az értesítést: négy évre visszamenőlegesen ellenőrzi az állami szervezet.


Dátum: 2006-02-13 23:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:38.681218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ne legyünk szemérmesek abban, hogyan jutassuk el az üzeneteket a polgárokhoz. Ezen a meccsen fair play díjat nem osztanak. Nem érdekelnek az etikai és a választási kódexek, de az ellenfél egyéni szabadságjogait tiszteljük." Tóbiás József ezen kijelentésével indult az MSZP 2004-es Európai Parlamenti kampánya. Úgy tűnik azonban, hogy a párt 2006-ban már semmit és senkit nem tisztel, Csepelen legalábbis már a kampány első heteiben minden létező választási etikai szabályt megszegtek.

A csepeli Petz Ferenc utcai bérházak lakói a kopogtatócédulák érkezésekor még egy értesítést is kézhez kaptak. Tóth József, házuk közös képviselője az MSZP politikusát támogatja, ezért arra kéri őket, kopogtató céduláikat közvetlenül neki adják le. A közös képviselő munkaidejében, minden nap 16 és 18 óra között az irodájában várja a lakók kopogtató céduláit. Amennyiben a lakóknak problémáik adódnak a cédula kitöltésekor, közös képviselői munkakörében személyesen keresi fel őket.

A csepeli Szent Imre tér 16 éve minősül védett területnek. Ez azt jelenti, hogy itt plakátot kiragasztani még kampányidőszakban sem lehet. A Fidesz csepeli szervezete - éppúgy mint a korábbi kampányokban - a téren, illetve annak környékén egyetlen plakátot sem ragasztott ki. Nem így az MSZP. Ők egyenesen innen indultak el, a ragasztásban nem is hagytak ki egyetlen villanyoszlopot, elektromos elosztót sem. Ahol pedig Németh Szilárd és Horváth József Fideszes képviselő-jelöltek plakátjait találták, azokat letépték vagy felülragasztották Avarkeszi Dezső és Podolák György arcképével. Van, ahol

a képviselő-jelöltek szemét vágták ki, vagy arcát szabdalták szét

az MSZP aktivistái: mindenki lássa, mit gondol a párt az ellenzékről, mit kell azokkal tenni, akik más véleményt képviselnek. Ezzel egy időben Horváth József, a 30-as országgyűlési választókerület Fideszes képviselő-jelöltje az APEH-tól kapott értesítést: a 2000 és 2004 közötti adóbevallásait ellenőrzik, de neki kell benyújtania újra az erre az időszakra, az adóbevallás alapjául szolgáló valamennyi dokumentumot.

A Fidesz csepeli szervezete a demokráciában elfogadhatatlannak tartja az MSZP kampánymódszereit, ezért a választási bizottságnál tesz bejelentést. Felszólítjuk Tóth Mihály polgármestert, az MSZP kerületi elnökét, hogy intézkedjen pártja etikátlan, a választás tisztaságát sértő módszerek azonnali befejezésére. Követeljük a fideszes plakátokra ragasztott, valamint a védett övezetekben felragasztott kampányanyagok azonnali, haladéktalan eltávolítását. Felszólítjuk Avarkeszi Dezső és Podolák György MSZP-s képviselő-jelölteket, hogy határolódjanak el azoktól az aktivistáiktól, akik a Fidesz plakátjait szétszaggatták vagy leragasztották, utasítsák ki őket a kampánycsapatukból!

Noé László

elnök

KDNP csepeli szervezete

Ábel Attila

elnök

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

csepeli szervezete

Kapcsolódó elemek