Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zavargások Haitin

Az Egyesült Államok a választási eredmények tiszteletben tartására szólította fel a haitiakat hétfőn, amikor a győzelemre esélyes René Préval több ezer híve vonult az utcákra Port-au-Prince-ben; tüntetők és ENSZ-fenntartók összecsapásában egy ember meghalt, többen pedig megsebesültek.


Dátum: 2006-02-14 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:42.498677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sean McCormack, az amerikai külügyminisztérium szóvivője politikai különbözőségekre való tekintet nélkül együttműködésre és a választási eredmény tiszteletben tartására szólította fel a haitiakat, Brazília pedig Brazíliavárosban az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását sürgette.

A szavazatok 90,02 százaléknak összeszámlálása után a 63 éves René Préval exelnök 48,76 százaléknyi szavazatot kapott, így várhatóan második fordulóra lesz szükség.

Az ENSZ cáfolta, hogy a békefenntartók lőttek volna a tüntetőkre, csak annyit ismert el, hogy a levegőbe lőttek. Az ENSZ közlése szerint a békefenntartó katonák és rendőrök parancsot kaptak, hogy kerüljék az összetűzést a tüntetőkkel.

René Préval, aki hétfőn több diplomatával is tanácskozott, várhatóan kedden nyugalomra szólítja fel a híveit - közölte Paolo de Andrade Pinto, Brazília haiti nagykövete, aki szintén részt vett a találkozón.

Estére fokozatosan csillapult a feszültség, nem voltak újabb erőszakos cselekmények - közölték az ENSZ-békefenntartók. Az utcákon még álltak a barikádok.

Múlt kedden mintegy 3,5 millió szavazásra jogosultat szólítottak az urnákhoz, hogy megválassza a karibi ország új elnökét és parlamentjét. A részvételi arány meglepően magas, 63 százalékos volt a Jean-Baptiste Aristide megbuktatott elnök száműzetése óta tartott első választásokon, amelyeket a nemzetközi megfigyelők "szabadnak" minősítettek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek