Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokolgépek és aknagránátok robbantak Bagdadban

Út szélén elhelyezett pokolgépek és becsapódó aknagránátok robbanása verte fel a reggeli órák csendjét Bagdadban. Hét személy sérült meg a robbanások következtében. Keddi bejelentés szerint az előző este megölték Bagdadban a fővárosi rendőrség kiképzési igazgatóját.


Dátum: 2006-02-14 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:43.245034, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két pokolgép robbant elhaladó rendőrjárőr mellett; az egyi ka főváros déli Dúra kerületében, a másik a városközpontban, a műszaki egyetem épülete mellett. Három rendőr és négy civil sebesült meg a robbanásokban. Egy aknavetős támadásnak, amely szintén az iraki főváros Dúra kerületét érte, nincsenek áldozatai, sem sebesültjei. Nem ismeretes sem a támadók kiléte, sem pedig az, hogy kik lehettek a támadás célpontjai.

Ugyanebben a bagdadi kerületben végeztek ismeretlen gyilkosai Mehdi Mutlak ezredessel, a fővárosi rendőrség kiképzésért felelős igazgatójával. Haláláról kedden adott hírt egy névtelenül nyilatkozó iraki belügyminisztériumi forrás

Az iraki főváros rendőrsége további négy, golyók lyuggatta holttestet talált kedden Bagdad különféle helyein. Egyelőre nem ismeretes az áldozatok és gyilkosaik kiléte.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek