Leégett egy raktárcsarnok Borsodban
Jószerivel teljesen megsemmisült egy ezer négyzetméter alapterületű raktárcsarnok és árukészlete abban a tűzben, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Abaújszántón történt kedd kora hajnalban - tájékoztatta az MTI-t a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője.
Dátum: 2006-02-14 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50633
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:43.936339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kigyulladt egy párnákat gyártó kézműipari cég alumínium tetőszerkezetű csarnoka, a tetőzet a hő hatására beomlott, a raktárban tárolt termék és két targonca megsemmisült - mondta Rétközi Ferenc ezredes.
Tájékoztatása szerint a hajnali fél egykor keletkezett tüzet öt óra tájékára sikerült teljesen eloltani az encsi, a szerencsi és a miskolci tűzoltóknak, az utómunkák még a reggeli órákban is tartanak majd.
A helyszínen volt egy vegyi felderítő csapat levegőbe.
A tűz keletkezési okát vizsgálják, a kár 100-150 millió forintra tehető.
MTI - fideszfrakcio.hu