Két ausztráliai állampolgárt halálra ítélt kedden egy indonéz bíróság
Két ausztráliai állampolgárt golyó általi halálra ítélt kedden egy indonéz bíróság kábítószer csempészetéért. A vád szerint ők voltak annak a kilenctagú csempészbandánaka vezetői, amelynek tagjait a múlt év áprilisában fülelték le Bali indonéz üdülősziget repülőtéren, testükre kötözött heroincsomagokkal.
Dátum: 2006-02-14 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50639
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:45.814865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eddig hat vádlott ügyében született ítélet. A keddi két halálos ítéletet megelőzően hétfőn négy vádlottat életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt ugyanez a denpasari bíróság.
A vád szerint a szóban forgó csoport összesen 8,2 kilogramm heroint próbált Ausztráliába csempészni az indonéziai Bali szigetről. Mindegyik elítélt húszas éveiben járó fiatal.
MTI - fideszfrakcio.hu