Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán megerősítette, hogy újrakezdte az urándúsítást

Megerősítette Irán kedden, hogy újrakezdte az urándúsítást, amely nyugati aggodalmak szerint távlatilag saját atomfegyver kiépítését célozza.


Dátum: 2006-02-14 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:46.732280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A parlament ratifikációjának megfelelően azt mondhatom: igen" - közölte Dzsavad Vaidi, az iráni atomprogramról tárgyaló küldöttség helyettes vezetője kedden, arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy felújította-e Irán az urándúsítást.

A teheráni parlament novemberben megszavazta, hogy Irán újrakezdi a nukleáris fűtőanyag előállításával kapcsolatos tevékenységét, amennyiben atomdossziéját az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalják. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzótanácsa február elején úgy döntött, a BT-hez továbbítja a vitatott iráni atomprogram ügyét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek