Hiteltelenné vált a földművelési miniszter
Németh Imre ígérete ellenére nem jelentette meg az almatermelőket támogató rendeletet, nem kezdődött még meg a búza intervenciós áron történő felvásárlása, a kukoricára vonatkoztatva pedig még meg sem jelent a rendelet. A miniszter tétlenül nézi azt is, hogy a szőlőtermelőktől a tavalyinál 5-20%-al, de van olyan térség, ahol 40-50%-al alacsonyabb áron veszik át az igen jó minőségű szőlőt.
Dátum: 2002-10-02 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:57.423501, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Mezőgazdasági Bizottság rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi Fidesz - Magyar Polgári Párt Mezőgazdasági Kabinetje. A képviselők azért döntöttek így, mert Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter megszegte két héttel ezelőtt tett ígéretét. A bizottság szeptember 18-i ülésén arról biztosította a jelenlévőket, hogy az almatermelőket támogató rendeletet két héten belül megjelenteti. A határidő ma lejárt, a rendelet nem jelent meg. Ez a késedelem az almatermelők számára súlyos veszteségeket okoz.
A Mezőgazdasági Kabinet arra is fel kívánja hívni a figyelmet, hogy a miniszter lassan teljesen elveszti szavahihetőségét, hiszen ígérete ellenére sem könnyített a még a búza- és kukoricatermelők helyzetén. Nem kezdődött még meg a búza intervenciós áron történő felvásárlása, a kukoricára vonatkoztatva pedig még meg sem jelent a rendelet. A miniszter tétlenül nézi azt is, hogy a szőlőtermelőktől a tavalyinál 5-20%-al, de van olyan térség, ahol 40-50%-al alacsonyabb áron veszik át az igen jó minőségű szőlőt.
A rendkívüli ülés keretében arra szeretne a kabinet választ kapni, hogy meddig késlekedik még a tárca a vonatkozó rendeletek kibocsátásával, és hogyan kívánja a nehéz helyzetben lévő termelők elszenvedett veszteségeit megtéríteni.
2002. október 02.
Fidesz - Magyar Polgári Párt
Mezőgazdasági Kabinet