A titkosszolgálat gyilkolta meg a kazah politikust?
A kazah ellenzék szerint a titkosszolgálat gyilkolta meg hétfőn vezetőjüket, s vele együtt két másik embert is.
Dátum: 2006-02-14 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:50.168308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez tisztán politikai gyilkosság. Semmiféle más elmélet nem lehet. Ez a titkosszolgálat munkája - mondta a sajtónak kedden Bolat Abilov, a Nagiz Ak Zsol (Világos Út) nevű ellenzéki politikai szervezet társelnöke, aki azonosította a holttestet.
A gyilkosság áldozatául esett vezetőt, Altinbek Szarszenbajevet, gépkocsivezetőjét és testőrét hétfőn találták meg egy szakadékban. Kezük hátra volt kötözve, s egy-egy kis kaliberű golyó volt a fejükben és a hátukban.
A rendőrség közlése szerint a nyomozást a belügyminiszter közvetlenül a maga felügyelete alá rendelte. Nurszultan Nazarbajev elnök részvétét fejezte ki.
Szarszenbajev politikusi karrierje egy időben a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságot irányító tekintélyelvű elnökéhez kötődött. Magas pozíciókat is betöltött: volt többek között Kazahsztán oroszországi nagykövete, tájékoztatási miniszter is, valamint a kazah nemzetbiztonsági tanács titkára. 2003-ban szakított Nazarbajevvel, és Kazahsztán első számú ellenzéki pártja, a Nagiz Ak Zsol társelnöke lett.
Röviddel a 2005. decemberi kazah elnökválasztás előtt rejtélyes körülmények között életét vesztette Nazarbajev egy másik ellenfele, Zamanbek Nurkagyilov is.
MTI - fideszfrakcio.hu