Adó: kedvezőtlenek a jövő évi változások
Nem emelik a gyermekek utáni adókedvezményt, az átlagbérrel rendelkezők a legmagasabb sávban adóznak és a minimálbér sem lesz adómentes a vállalkozók számára. Nőnek azonban az áfa-terhek és az illetékek. Mindezek a középosztályt érintik a legkedvezőtlenebbül. Az árfolyamnyereség adója eltörlésének első számú kedvezményezettje maga Medgyessy Péter - hangzott el az Ország Házában az adótörvények parlamenti vitáján.
Dátum: 2002-10-02 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:57.743464, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mádi László fideszes honatya botrányosnak nevezte, hogy az adótörvény-javaslat bizottsági vitája alatt nem álltak rendelkezésre megfelelő hatástanulmányok, ami szerinte azt jelenti, hogy a kormány tagjai is ezek ismerete nélkül döntöttek. Kifogásolta, nem emelkedik a gyermekek utáni adókedvezmény, s hogy az átlagbérrel rendelkező keresők a legmagasabb adósávban adóznak. Bírálta azt is, hogy emellett nőnek az áfa-terhek, a gépjárművek használatának költségei és az illetékek, amiből szerinte az következik, hogy 2003 a megszorítások éve lesz.
Varga Mihály viszont úgy vélekedett, hogy a középosztály számára kifejezetten kedvezőtlen lesz az új szabályozás. A polgári oldal országgyűlési képviselője számon kérte a kormánypártok választási ígéreteit, amelyek szerinte nem teljesülnek az előterjesztésben. Kifejtette, hogy a Fidesz számításai szerint a minimálbér nem lesz adómentes a vállalkozók számára, az adósávok pedig messze nem követik a keresetek emelkedését. Mint mondta, bruttó 130-140 ezer forintos kereset fölött nem lesz számottevő adóteher-csökkenés. Úgy vélte, hogy a kormány az előterjesztésben bünteti a gyermekvállalást, mert minél több gyermeke van valakinek, annál kisebb lesz az esélye a gyermekek utáni adókedvezmény igénybe vételére.
Varga Mihály kifogásolta, hogy egyes termékek, például oktatási célú, környezetvédelmi, zenei termékek áfája növekszik. Varga Mihály kifogásolta azt is, hogy jelentősen növekednek az illetékek. Ezek közül kiemelte a gépjárművek átírási illetékének emelkedését.
A magánnyugdíj-pénztárakról szólva elutasította, hogy a pályakezdőket a most még veszteséges pénztárakba való befizetésre kényszerítsék.
Az árfolyamnyereség adójának eltörlése kapcsán az ellenzéki politikus azt mondta, hogy ennek első számú kedvezményezettje a miniszterelnök, Medgyessy Péter lesz.
Tállai András (Fidesz) hozzászólásában megjegyezte, hogy az elmúlt ciklusban a Pénzügyminisztérium politikai államtitkáraként sok kifogást kapott azért, mert egy csomagban módosítottak több javaslatot.
- Ugyanakkor most azok, akik akkor ezt a gyakorlatot kifogásolták, 15 törvényen változtatnak egy csomagban - mondta az ellenzéki képviselő.
A parlament elé benyújtott adóváltoztatások egyik legnagyobb hibájaként Tállai András azt rótta fel, hogy a munkajövedelmek terhelése gyakorlatilag stagnál, míg a tőkejövedelmek terhelése csökken.
- Ez éppen ellentétes a Fidesz törekvésével, amely a tőkejövedelmek emelésével és a munkajövedelmek csökkentésével e két terhet közelíteni akarta egymáshoz - tette hozzá.
A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány választási ígéretével ellentétben nem csökkenti az adókulcsokat, és az adósávok is csak minimális mértékben emelkednek. Ugyanakkor kedvezően változik az osztalék adózása és eltörlik az árfolyamnyereség adóját.
Tállai András szerint a minimálbér adómentességével nyert havi 6 ezer forint kevesebb, mint ha a Fidesz által követett elv szerint 20 százalékkal 60 ezer forintra emelték volna a legkisebb bér mértékétld: Varga Mihály (Fidesz) számításai szerint a 2001. szeptember 1-je előtt 85 ezer forintot kereső alkalmazott bére úgy nő 127 ezer 500 forintra, hogy idei 18 százalékos adóterhelése 2003-ra 22 százalékra emelkedik.
- A diplomás munkavállalókat éves szinten mintegy 30 ezer forinttal rövidíti meg a kormány, a háromgyermekes családok pedig havi bruttó 150 ezer forintos jövedelem felett rosszabbul járnak - mondta.
MTI - fidesz.hu