El akarják lehetetleníteni a Fidesz kampányát
Hiller István már két napja olyan üggyel vádol bennünket, amelyet a Magyar Szocialista Párt az elmúlt két hónapban rendszeresen elkövetett. MSZP-hez tartozó IP-címekről két hónapja folyamatosan töltik le az Fidesz kampányanyagait, és ezekkel az anyagokkal rendszeresen vissza is éltek. De mi azt gondoljuk, hogy a Fidesznek nincs titkolnivalója - jelentette ki Rogán Antal.
Dátum: 2006-02-14 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:54.272672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hiller István már két napja olyan üggyel vádol bennünket, amelyet a Magyar Szocialista Párt az elmúlt két hónapban rendszeresen elkövetett. Érthetetlennek tűnik, miért csinál ügyet Hiller István abból, hogy a Hiller Haver feliratú kulcstartók nyilvánosságra kerültek. Maga a Népszabadság írja azt 2006. február 11-i, szombati számában MSZP-s információforrásokra hivatkozva, hogy a Magyar Nemzetben közöltek nem az MSZP országos kreatívcsoportjának az anyagai, azokat nem is a párt Köztársaság téri székházában őrizték. Ezeket a skicceket tavaly még egy alvállalkozó kölcsönszerverén tárolták, azóta változott a helyzet, az MSZP anyagait a Köztársaság téren őrzik méghozzá hét lakat alatt, senki nem férhet hozzájuk. Hozzátéve, hogy a Hiller Haver, ami a nyilvánosság elé került, elavult kreatívanyag.
Azóta radikálisan változott a helyzet az MSZP-ben. Hétfőn Hiller István már egy drámai hangú sajtótájékoztatót tartott, ezen a Fideszt vádolta. Mindezzel azonban a Magyar Szocialista Pártnak célja van. Mi is az MSZP valódi célja?
A "makói modell"
Az MSZP valódi célja nem más, mint a "makói modell" megvalósítása. Néhány hónappal ezelőtt sajtórendészeti vétség címszó alatt a hatalmon lévő MSZP-s polgármester feljelentésére eljárást indítottak a Fidesz makói képviselőjelöltjének a munkatársai ellen, és a rendőrség még aznap lefoglalta a munkatárs számítógépeit. Mi azt gondoljuk, hogy amit Makón megcsináltak kicsiben, azt szeretnék megcsinálni Budapesten nagyban.
A "makói modell" lényege az, hogy a hatalmon lévő MSZP a rendőrség segítségével szeretné lefoglaltatni a Fidesz számítógépes hálózatát, megbénítani egyetlen választási ellenfelének a számítógépes rendszerét, ezzel természetesen a Fidesz kampányát.
Ez egy tudatos és jól átgondolt provokáció volt. Néhány nappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy káosz uralkodik az MSZP háza táján, és a nyilvánosságra került egy jelszó, amit a Fidesz munkatársai is felhasználtak, hogy betekintsenek a szerver tartalmába. Ezzel a Fidesz munkatársai csak olyasmit csináltak, ami az internet világában mindennapos dolog. Természetesen azt gondolom, hogy mindezt nem tették ugyan helyesen, de semmilyen olyan vétséget nem követtek el, amivel bárkinek kárt okoztak volna.
Az MSZP két hónapja folyamatosan töltik le az Fidesz kampányanyagait
Az, hogy ma ezt az MSZP a kommunikáció homlokterében tartja, annak kifejezetten az a célja, hogy ennek a segítségével jussanak el ahhoz, amit mindezidáig nem sikerült megszervezni: lefoglalni a Fidesz számítógépes hálózatát és ezzel ellehetetleníteni a Fidesz kampányát. Amit Makón megcsináltak, azt meg szeretnék csinálni Budapesten is. Ráadásul ez nem szokatlan megoldás, hiszen az önkormányzati választások előtt 2002-ben szintén a rendőrség felhasználásával ugyanezt tették a Fidesz akkori kampánycégének teljes számítógépes hálózatával és szervereivel.
Miközben az MSZP elnöke minket vádol, aközben az MSZP-hez tartozó IP-címekről két hónapja folyamatosan töltik le az Fidesz kampányanyagait, amiket ráadásul illetéktelenül és törvénytelenül használnak fel. Van köztük egy olyan IP-cím, amit már tegnap is nyilvánosságra hoztunk. Az MSZP-hez tartozó Citynet Kft. a mai napon nyilvánosságra hozta, hogy ők az MSZP internetes szolgáltatója, ez a cég kezeli több domainnevét és IP-címét is az MSZP-nek, és egyben azt is elmondták, hogy az MSZP-nek adja két éve bérbe azt a bizonyos IP-címet, amelyről a Fidesz kampányanyagait két hónapja folyamatosan töltik le. Letöltöttek minden kampányanyagot, hirdetéseket, óriásplakátokat, sőt az utóbbi időben az egyéni jelöltek választási plakátjait is. Ezekkel az anyagokkal rendszeresen vissza is éltek. Például azon a változás.com weboldalon, amelyet egy MSZP-közeli cég jegyzett be, ugyanaz, amely egy MSZP-hez közeli baloldali portált a változás.com-ot üzemelteti, és folyamatosan használja hirdetések elkészítésére ezeket a kreatív anyagokat.
Azokkal a dolgokkal szeretnénk foglalkozni, amelyek a választók számára fontosak
Az MSZP mindeközben folyamatosan kettős mércével mér, hiszen ugyanezen idő alatt az MSZP informatikai igazgatója felháborító hangú követeléseket fogalmaz meg levél formájában a Fidesszel szemben, mondván, hogy határozottan fellépnek a logojuk használata ellen, és közben a saját kreatív anyagaikban folyamatosan élnek a Fidesz összes létező hirdetési formájával, logojával és nevével.
Az utóbbi időben Fidesz-plakátok terjednek, hiszen az MSZP e-mailben kezdte el terjeszteni a Fidesz plakátjainak a kifigurázott változatait. Szabó Zoltánnak egy e-mailjében kifejezetten az szerepelt, hogy "Kedves barátaim! Itt küldöm azt a négy ellenplakát-tervet, amit a frakcióülésen ígértem." Felszólítja párttársait, hogy minél szélesebb körben terjesszék ezeket az anyagokat. Ezt a levelet megkapta többek között Szili Katalin, Szekeres Imre vagy Horn Gyula. Ezek a plakáttervek nyilvánvalóan a Fidesz által használt plakátok módosításai, amelyek végleges változatai csak a Fidesz oldalain, illetve egyes aloldalain találhatók csak meg. Például azt, hogy milyen az a betűtípus, amit fel kell használni, az csak egy olyan alhonlapunkon található meg, amelyet nem szoktunk a nyilvánosság elé tárni.
Azonban azt gondoljuk, hogy ellentétben az MSZP-vel a Fidesznek nincs titkolnivalója. Azt gondoljuk, hogy a közpénzen készült kampányanyagok semmilyen titkot nem képeznek. Éppen ezért azt a honlapot, amelyen a képviselőjelöltjeink számára a rendelkezésre bocsátottuk ezeket a kreatív anyagokat, nyilvánosságra szeretnénk hozni az elérhetőségét. Az a tárhely, amelyen a Fidesz kampányanyagait megtalálhatják, a privatizacio.info/letoltes. A felhasználónév a fidesz, a jelszó pedig a 14havinyugdij. Ezt levélben az MSZP elnökének a mai napon elküldtem.
Mi ezzel az ügyet lezártnak tekintjük és a továbbiakban azokkal a dolgokkal szeretnénk foglalkozni, amelyek a választók számára fontosak -tett pontot az ügy végére Rogán Antal.
fidesz.hu - fideszfrakcio.hu