A betegeket sem kíméli a kormány
A gyógyszergyártók megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a kormány a szakmával nem egyeztetett, újabb gyógyszerár-támogatással kapcsolatos intézkedéseket kíván bevezetni, melyek alapvetően sértik a betegek érdekeit - tudatta az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán közleményben az MTI-vel.
Dátum: 2002-10-02 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4613
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:58.334637, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Az intézkedés-csomag ellentétes a gyártókkal a múlt héten gyakorlatilag lezárult tárgyalásokon rögzítettekkel, és megkerülné az éppen a napokban megkezdődött, az egészségügyi tárgyú és kormányrendeletek módosításáról szóló tárgyalásokat - tartalmazza a közlemény.
Az egyesület szerint a tervezett új intézkedések nemcsak hogy szakmailag megalapozatlanok, hanem jelentősen növelhetik a betegek terheit, hasonló hatású, de nem azonos hatóanyagú készítményeknek forintra azonos támogatást kapnának a legolcsóbb szer ára alapján.
Az egyesület álláspontja szerint ez azt jelenti, hogy a korszerű terápiát kapó betegek és azok, akik nem tudják a legolcsóbbat használni, kénytelenek lesznek többet fizetni a patikában.
A közleményben példaként említenek egyes modern depresszióellenes szereket, amelyek patikában fizetendő díja a mostani mintegy 500 forintról csaknem tízszeresére, bizonyos vérnyomáscsökkentő szerek ára ugyancsak a jelenlegi többszörösére emelkedne az új intézkedések bevezetésével.
- Ez a rendszer nem teszi lehetővé, hogy a beteg testre szabottan az ő betegségének legjobban megfelelő, már megszokott gyógyszeréhez elérhető áron hozzájusson - olvasható a közleményben.
Az egyesület szerint ugyanakkor semmi akadálya nem lenne a lezárult tárgyalások alapján az új gyógyszer támogatások és új árak kihirdetésének.
MTI - fidesz.hu