Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhullott vadkacsa a pesti Duna-parton

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője, Dékány András az MTI-nek megerősítette a Magyar Televízió értesülését, amely szerint elhullott vadkacsát találtak kedden a fővárosban a pesti Duna-parton, de, közlése szerint, a tetem nem tartalmaz emberre is veszélyes H5N1 vírust.


Dátum: 2006-02-14 20:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:12:56.688426, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóvivő elmondta: a szakemberek az Országos Állategészségügyi Intézetben megkezdték az elhullott állat vizsgálatát, az első eredmények szerint azonban semmi nem utal arra, hogy Magyarországon megjelent volna a madárinfluenza H5N1 emberre is veszélyes vírustörzse. Dékány András jelezte azt is, hogy csak tíz nap múlva lehet egyértelműen megmondani, miben pusztult el az állat, a gyorstesztek eredménye pedig három-öt napon belül várható. A szóvivő utalt ugyanakkor arra, hogy nem csoportos elhullásról, hanem egyedi esetről van szó.

Elmondta: a magyar állategészségügyi hatóságok mostantól fokozottan figyelik azokat az élőhelyeket - például a Velencei-tavat, illetve a Balatont -, ahol nagyobb létszámban megfordulnak vándormadarak, elsősorban hattyúk.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek