Egyelőre szóban tiltakoznak a gazdák
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) közleményben tiltakozik az agrártárca által folytatott mezőgazdasági propaganda ellen. A gazdák szerint az elmúlt napokban elferdített tények, súlyos csúsztatások hangzottak el a minisztérium illetékeseitől, miközben elhallgatják az ágazatot sújtó problémákat.
Dátum: 2006-02-15 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:00.411802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A MAGOSZ elfogadhatatlannak tartja azt a lejárató kampányt, amelyet szocialista politikusok folytatnak a magyar gazdák és a gazdatársadalom ellen a 2005. évi tavaszi agrárdemonstráció egyéves évfordulójának előestéjén - jelentette Jakab István, a szervezet elnöke. Véleménye szerint a magyar kormány tagjai rekordöszszegű agrárköltségvetésről beszélnek, amelybe az intervencióra felajánlott gabona értéke után járó kifizetéseket is a magyar gazdákhoz juttatott forrásnak tekintik. A valóság ezzel szemben az, hogy a Magyar Köztársaság költségvetésében a jelenlegi kormány működése alatt évről évre csökkennek a mezőgazdaságra fordított nemzeti források.
Ugyanakkor a kormány az EU által biztosított kifizetéseket a saját érdemeinek próbálja feltűntetni, megtévesztve ezzel az ország polgárait. Tény továbbá, hogy a kormány 2004 óta 150 milliárd forinttal tartozik a magyar gazdatársadalomnak, egy teljes év nemzeti agrárköltségvetését toljuk magunk előtt.
A gazdák a közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy az akadozó és hiányos támogatásokhoz is csak agárdemonstrációkkal tudtak hozzájutni, 2004 óta ezeket drasztikus eszközökkel kellett kikényszeríteni a kormánytól. Jakab István a lapunkhoz eljuttatott közleményében kijelentette, hogy az uniós csatlakozás legnagyobb vesztesei a magyar gazdák voltak. "A jelenlegi magyar kormány sem az intézményrendszer kialakítása, sem pedig a versenyképesség megteremtése, sem a gazdák érdekeit szolgáló szaktanácsadói rendszer időben történő létrehozása érdekében nem hozta meg azokat a döntéseket, amelek elősegítették volna, hogy a magyar gazdák a velünk együtt csatlakozó államok gazdáival szemben versenyképesek legyenek" - fogalmazott a MAGOSZ elnöke.
A szervezet tiltakozik Juhász Ferenc MSZP alelnök kijelentései ellen is, miszerint megkétszereződött a vidékfejlesztésre fordított állami támogatás, továbbá, hogy a magyar gazdák fejenként kétmillió forint támogatásban részesültek a kormányzattól. "A magyar kormány a vidékfejlesztésre fordított összegből 26,2 milliárd forint átcsoportosítását kezdeményezte az Európai Unióban, a magyar gazdáknak pedig a 2006-os költségvetés terhére fizette ki a 2005. évre járó támogatásokat" - áll a közleményben.
Jakab szerint az elmaradt támogatások mellett további problémát jelent, hogy a Gyurcsány Ferenc által is aláírt szerződés több pontja máig nem teljesült. "Nem történt előrelépés a korai nyugdíjazásra vonatkozóan, nem teljesült a Hernád menti gazdák kártalanítására megígért 1,2 milliárd forint kifizetése és az állatjóléti támogatások kifizetésével kapcsolatban meghatározott pont sem, tekintettel arra, hogy sem a 2005-ös költségvetésben, sem pedig a 2006-os költségvetésben nem szerepel az a 10 milliárd forint, amit erre kellett volna elkülöníteni.
A MAGOSZ a kormányzati politikusok által folytatott lejárató kampány alapján egyértelműen úgy látja, hogy a kormányzati politikusok ismételten megpróbálják szembeállítani a magyar gazdákat és a nagyvárosi lakosságot. A lejárató kampány keretében megfeledkeznek arról, hogy az előző kormány által támogatott és létrehozott családi gazdasági modellt ellehetetlenítették azzal, hogy a kiegészítő támogatásokat megvonták. Ezzel az intézkedésükkel 17 ezer családi gazdaság működését zavarták meg. A termőföldtörvény módosításával pedig hátrányos helyzetbe hozták a helyben lakó családi gazdálkodókat, kedvezményezve a hazai és a külföldi tőkés befektetőket, előtérbe helyezték a termelési integrációkat a mezőgazdasági nagyüzemeket és részvénytársaságokat.
A kormány agrárpropagandája részeként ma délelőtt Tatabányán Szanyi Tibor politikai államtitkár tart a témában sajtótájékoztatót délelőtt 10 órakor Fejlődő vidék - fejlődő mezőgazdaság címszó alatt.
Forrás: Hídlap
fideszfrakcio.hu