Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ellenzéki kivonulás az Országgyűlés Emberi, Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának üléséről.

Kivonultak az ellenzéki képviselők az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának szerdai üléséről, miután a grémium kormánypárti többsége - szocialista kezdeményezésre - levette napirendről Heizer Antal, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökének meghallgatását.


Dátum: 2002-10-02 18:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:58.989145, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az indítványozó Suchman Tamás az ülést követően annyit közölt: technikai és nem tartalmi oka volt a javaslatnak, a következő ülésen meg kívánják hallgatni a NEKH elnökét.

Láyer József fideszes honatya távozásukat azt követően jelentette be, hogy a testület nem támogatta Farkas Flórián (Fidesz) és Szűcs Lajos (Fidesz) - a cigányság helyzetének javításáról szóló - országgyűlési határozati javaslatának tárgysorozatba vételét. Mint mondta: megalázó a kormánypárti képviselők Heizer Antallal szembeni eljárása, míg Szászfalvi László, a bizottság MDF-es elnöke arra emlékeztetett, hogy hónapok óta egyeztették a mostani időpontot a hivatal első emberével.

Az ülés további részén a kormánypárti honatyák mellett csak Szászfalvi László, a bizottság MDF-es elnöke vett részt, aki az ülést követően az MTI-nek úgy nyilatkozott: Heizer Antal elképzeléseit és terveit a következő, október 9-i ülésen hallgatják meg, és ekkor tárgyalják a mostani napirenden is szereplő, a paksi romák ügyével kapcsolatos állásfoglalást is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek