Az állam zsebében marad az egy százalék?
Több magánszemély és vállalkozás egységcsomagjából hiányoznak az 1+1 százalékról rendelkező nyilatkozati űrlapok. Főként azok az ügyfelek nem kaptak rendelkező nyilatkozatot idén, akik tavaly az elektronikus adóbevallást választották.
Dátum: 2006-02-15 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50688
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:01.049056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezeket az adózók vagy kénytelenek lesznek letölteni az APEH honlapjáról, vagy sorban állnak érte az ügyfélszolgálaton, mivel a korábbi gyakorlattal ellentétben a postán már nem lehet hozzájutni az ívekhez. Sok adózó az elektronikus bevallás bizonytalansága, és a hibás programok tömege miatt állt el attól, hogy idén is a számítógép és az internet segítségével intézze adóügyeit.
Értesüléseink szerint Esztergomban is találkoztak már az adózók hiányos bevallási csomagokkal. Egy, a városban dolgozó könyvelő szerint, nem is egy ilyen eset történt. Azoknak az ügyfeleknek tehát, akik nem kapják meg a fent hiányolt űrlapokat, s tájékozottság, vagy utánajárás hiányában nem is rendelkeznek adójuk 1-1 százalékáról, az adományozható összeg az államkasszában marad.
A hiányos egységcsomagokat illetően az APEH elnökhelyettese a sajtónak a következőket nyilatkozta: "ha egységcsomagjukból hiányzik a kétszer egy százalékról rendelkező papír, illetve az ahhoz szükséges boríték, továbbra is éljenek a törvény adta lehetőséggel és két, a közönséges boríték méretének megfelelő papírlapot töltsenek ki az előírásoknak megfelelően, és tegyék a borítékba".
A személyi jövedelemadó meghatározott részének felajánlását az esetek többségében eljuttatjuk a kedvezményezett szervezetekhez - mondta Szalay Zsuzsa, az APEH Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltsége sajtóosztályának vezetője. Kivételt csak azok az esetek jelentenek, amikor a kedvezményezett nem felel meg a törvényi feltételeknek. Ezekben az esetekben, - ami évente a felajánlások tíz-tizenöt százalékát érinti - az adóhivatal tájékoztatja az adózót, hogy felajánlása a központi költségvetésbe kerül be.
Esztergomban egy állandó, minden évben megjelenő kiadvány is segíti azokat az adózókat, akik rendelkezni szeretnének adójuk 1+1 százalékáról. A lap felsorolja az esztergomi civil szervezetek, alapítványok, valamint a támogatható egyházak technikai számait, illetve adószámait. A kiadványában szerepel a kérdéses, a bevallási csomagokból esetlegesen hiányzó űrlap másolata is.
Szlovákiában az adózók öt éve rendelkezhetnek jövedelemadójuk két százalékáról valamely nonprofit szervezet javára. A felmérések szerint a szlovákiai magyar szervezetek jelentős része azonban alig használja ki ezt a lehetőséget, és nem is kampányolnak a jövedelemadó két százalékának megszerzése érdekében. Az érintettek egy része még a célszervezetek jegyzékében sem regisztráltatja magát - a regisztráció költségei miatt -, így a nyilvántartásba vett magyar szervezetek száma évente csökken.
Forrás: Hídlap
fideszfrakcio.hu