Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Végeladás nincs maradás?

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség felszólítja a kormányt, hogy azonnali hatállyal állítsa le ezt az államot, az adófizető polgárokat megkárosító akciót. Felszólítjuk a miniszterelnököt, hogy rendeljen el vizsgálatot annak tisztázására, hogy miért került eddig tizenhétszeres árba, 21 milliárd forintba a Sulinet-Közháló, és miért sürgeti az IHM az újabb, ezúttal több mint négyszeres áron, 10,5 milliárd forintos áron történő szerződéskötést - jelentette ki Pokorni Zoltán. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga


Dátum: 2006-02-15 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50695
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:03.229012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Végeladás nincs maradás?

Pokorni Zoltán elmondta: a hálózat eladása az államot és az adófizető polgárokat is megkárosítja. A modell ismerős: a miniszterelnök így vásárolta meg a balatonöszödi üdülőt, vagy a Szalay utcai ingatlant. Valljuk be: így bármelyikünk tudna bármekkora értéket megvásárolni. Csak annyit kell biztosítani, hogy az eladó fizesse is ki a vételárat a vevőnek. Ilyen eladó csak egy van: a gyurcsányi állam. Ennek véget kell vetni. A közvagyon nem arra való, hogy közpénz segítségével magánvagyonná alakuljon át. A Sulinet-Közhálónak köztulajdonban kell maradnia. Véget kell vetni a kormány végkiárusító programjának - jelentette ki a politikus.

Vajon miért olyan sürgős a választások előtt eladni a közhálót, és 10,5 milliárd forintos visszabérlési szerződést kötni? Vajon kit gazdagít majd ez a közpénz? - tette fel a kérdést Pokorni Zoltán.

Számoljunk együtt!

Mint mondta, a közhálóprojektet, amely 2004 februárjában indult, 21 milliárd forintért fejlesztette a kormány, jelenleg 7.300 végpont működik iskolákban és más közintézményekben. Nagyvonalúan számolva az átlagos használati idő 24 hónap, ami azt jelenti, hogy egy-egy végpont működtetéséért közel 120 ezer forintot fizet az állam havonta - tette hozzá a politikus, aki felhívta a figyelmet arra, hogy egy magánszemély 6.990 forintért kaphat meg egy ADSL internet-előfizetési csomagot havonta, de még az olyan előfizetés is csupán 9.000 forintba kerül, amelynél korlátlan számú számítógépet lehet csatlakoztatni.

Akármelyik variációt tekintjük, látható, hogy az okozott kár közel 20 milliárd forint - hangsúlyozta Pokorni Zoltán.

Milyen az, amikor Kovács Kálmán takarékoskodik?

A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy a tervezett 10,5 milliárdos visszabérlési szerződés is havonta 40 ezer forintos végpontonkénti díjjal számol, ami a piaci ár négyszerese. Kovács Kálmán informatikai miniszter arra büszke, hogy 10,5 milliárdért veszi meg amit 2,5 milliárdért is megvehetne. Most vajon kihez jut a nyolcmilliárd forintos "luxusprofit", azok után, hogy Magyar Bálint oktatási minisztersége idején Kóka János gazdasági miniszterhez köthető Elender kapta Sulinet megrendelést, míg a kormányfő üzletfelénél, Erdős Ákosnál landolt a diákigazolvány-projekt - tette fel a kérdést.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség felszólítja a kormányt, hogy azonnali hatállyal állítsa le ezt az államot, az adófizető polgárokat megkárosító akciót. Felszólítjuk a miniszterelnököt, hogy rendeljen el vizsgálatot annak tisztázására, hogy miért került eddig tizenhétszeres árba, 21 milliárd forintba a Sulinet-Közháló, és miért sürgeti az IHM az újabb, ezúttal több mint négyszeres áron, 10,5 milliárd forintos áron történő szerződéskötést - mondta Pokorni Zoltán.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 754, 'source_type': 'media', 'source_id': 240, 'target_type': 'article', 'target_id': 44885, 'relation_type': 'describes'}