Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Repülőgéppel érkeznek a sárospataki könyvek Magyarországra

Várhatóan Malév-géppel, speciális konténerekben érkeznek a sárospataki könyvek Magyarországra - közölte Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke szerdán Budapesten.


Dátum: 2006-02-15 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:06.733169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A püspök elmondta, hogy az érkezés napjáról egyelőre nincs információjuk. Hozzátette: véleménye szerint a Sárospataki Református Kollégium Könyvtárából származó könyvek február 25-ig hazatérnek az oroszországi Nyizsnij Novgorodból, ellenkező esetben a budapesti állapotfelmérés és kiállítás tervezett időpontja tolódik.

Az azonosítási listán szereplő 172 kötet közül az információk szerint csak 134 könyvet csomagoltak be - közölte Csomós József.

A köteteket a reptérről először állapotfelmérésre az Országos Széchényi Könyvtárba viszik, majd március 1-jétől a Magyar Nemzeti Múzeumban állítják ki. A könyvek ezután Pápán és Debrecenben lesznek láthatóak, és július 15-ével kerülnek vissza Sárospatakra.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek