Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a Fidesz
Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a Fidesz az otthonteremtés áfájának csökkentése ügyében - jelentette be Orbán Viktor pártelnök a Fidesz elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón szerdán.
Dátum: 2006-02-15 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:07.031273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke azzal indokolta a kezdeményezést: nem nyugszanak bele, hogy a kormány nemet mondott a Fidesz Otthonteremtés Plusz programjára, vagyis arra az Európai Unió adta lehetőségre, hogy 20 százalékról öt százalékra csökkenjen a szociális lakásépítés és a lakásfelújítás áfája.
Hozzátette: a magyar kormány a március 31-i jogvesztő határidőig jelentheti be igényét erre az uniónál, ezért akarnak erről a témáról még a választások előtt tárgyalni az Országgyűlésben.
"Ha ezt most nem jelentjük be az uniónak, akkor kormányváltás ide, választás oda, ez a lehetőség elmúlik, ezért ebbe a 'nem'-be sajnos nem tudunk belenyugodni, ezt a küzdelmet folytatnunk kell, erre egyetlen lehetőségünk van, ha a nyilvánossághoz fordulunk, és beadjuk a parlament elnökasszonyának azt az indítványunkat, hogy a parlament tartson rendkívüli ülést" - mondta Orbán Viktor hozzátéve, hogy az Országgyűlés nyilvánossága előtt kérik majd a kormányt arra, hogy mégis vegye napirendre és fogadja el az Otthonteremtés Plusz csomagot.
A Fidesz elnöke kérdésre válaszolva közölte: még nem tudja megmondani, pontosan mikorra akarják összehívni az Országgyűlést, mert - mint mondta - Áder János frakcióvezetőre bízták ezt a kérdést. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy nyilvánvalóan március 31-e előtt szeretnének ülést tartani, "minél hamarabb, annál jobb".
Orbán Viktor elmondta: a Fidesz az Otthonteremtés Plusz programban azt javasolta, hogy minden olyan lakásépítés, amelyben szociálpolitikai támogatást, vagy államilag támogatott hitelt használnak fel, számítson szociális lakásépítésnek.
Amennyiben az áfa-csökkentés megtörténik, úgy számos építőipari vállalkozás be fogja jelenteni azokat az alkalmazottakat, akiket eddig feketén foglalkoztatott - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu