Nagybaracska és Csátalja körzetében zárlatot rendeltek el
Bács-Kiskun megyében, Nagybaracska és Csátalja körzetében szerdán 16 órától zárlatot rendelt el a Megyei Védelmi Bizottság, mert elhullott madártetemekből a madárinfluenza H5 vírusát mutattak ki - közölte az MTI-vel szerdán a bizottság elnöke.
Dátum: 2006-02-15 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:08.797873, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az állatbetegségek továbbterjedését megelőzendő Nagybaracska és Csátalja három kilométeres sugarú védőkörzetére kiterjedő zárlatot, és 10 kilométeres sugárban közúti ellenőrzési körzetet rendeltem el - mondta Balogh László.
A zárlat baromfi ki- és behozatalát, tenyésztojás és baromfitrágya szállításának tilalmát jelenti - tette hozzá.
Király Ferenc dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány az MTI-nek elmondta hogy a körzetben átvezető közutakon az ellenőrzést a rendőrök végzik.
A védelmi bizottság jelenleg is ülésezik.
MTI - fideszfrakcio.hu