Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Legkevesebb nyolc CIA-gép szállt le Hollandiában

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) legkevesebb nyolc fegyencjárata szállt le az NRC Handelsblad holland lap szerdai számában megjelent értesülés szerint Hollandiában.


Dátum: 2006-02-15 19:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:10.226970, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az újság hivatalos - a holland szállítási minisztériumtól beszerzett - dokumentumokra hivatkozva azt írta, hogy a Human Rights Watch amerikai emberjogi szervezet által közzétett CIA-géplistán szereplő tíz járatból "nyolc 2001 és 2005 között ismeretlen célból útba ejtette Hollandiát".

A lap egy holland törvény rendelkezésének köszönhetően juthatott hozzá a hivatalos iratokhoz. A vonatkozó jogszabály kimondja, hogy az államigazgatási dokumentumok szabadon hozzáférhetők.

Az NRC Handelsblad cikke szerint 2002 szeptemberében az amszterdami Schiphol repülőtéren megfordult egyebek közt a CIA N85VM lajstromjelű Gulfstream IV-es gépe, amely később - 2003 februárjában - a németországi Rammstein amerikai támaszpontról az egyiptomi fővárosba, Kairóba repítette Abu Omart, egy milánói mecset Olaszországban CIA-ügynökök által elrabolt imámját.

A Hollandiában megfordult gépek közül többet több ízben is láttak Afganisztánban, Irakban és Camp Pearyben, a CIA egyik egyesült államokbeli kiképzőtáborában - írta cikkében az NRC Handelsblad.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek