Csaknem egy órán át elérhetetlen volt a fideszfrakcio.hu szervere
Ezúton értesítjük Tisztelt Olvasóinkat arról, hogy szerda délután körülbelül negyed héttől csaknem egy órán át nem volt elérhető a fideszfrakcio.hu szervere. A jelenség okait vizsgáljuk.
Dátum: 2006-02-15 19:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:11.090698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint arra már korábban is volt példa, a fideszfrakcio.hu szervere a szerkesztőség akarata ellenére elérhetetlenné vált.
2006. február 15-én negyed héttől mintegy egy órán keresztül ugyanez történt. Nem állítjuk, hogy külső behatolás történt volna szerverünkre, és azt sem, hogy meghekkelték volna. Azt mindenesetre ígérhetjük a Tisztelt Olvasóknak, hogy amint valami konkrét információnk lesz az esetről megosztjuk Önökkel, és akármi is történik az elkövetkezendő 50 napban, mi továbbra is mindent megteszünk azért, hogy a megszokott tartalmat zavartalanul elérhessék honlapunkon.
Mert mint mindannyian tudják; ami számunkra fontos, az az: elmondani az igazat, csakis a színtiszta igazat.
fideszfrakcio.hu