Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Al-Kaida terrorista per Ausztráliában

Megkezdődött csütörtökön Melbourne-ben az első olyan ausztráliai per, amelyben feltételezett al-Kaida-terrorista ügyében ítélkeznek.


Dátum: 2006-02-16 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:16.655863, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azzal vádolnak a perben egy muzulmán hitre áttért 32 éves ausztráliai taxisofőrt, bizonyos Joseph Terrence Thomast, hogy három hónapos kiképzést kapott 2001 derekán a nemzetközi terrorszervezet egy afganisztáni táborában, később pénzt fogadott el a szervezet egy képviselőjétől, és vállalta, hogy visszatérve Ausztráliába, megfigyelés alatt fog tartani ottani katonai létesítményeket.

A vádlott tagadja, hogy elfogadott volna bármilyen megbízást az al-Kaidától, de azt elismeri, hogy részt vett kiképzésen egy al-Kaida-táborban. Elmondta a rendőrségi kihallgatáson: az afganisztáni kiképzés során többször is közelről látta Oszama bin Ladent, az al-Kaida vezetőjét. Kiképzése után Pakisztánba ment, ahol a hatóságok látókörébe került terroristagyanús elemként. 2003-ban őrizetbe vették, hat hónapig fogva tartották, de később vádemelés nélkül szabadon bocsátották. A vádlott beismerte a rendőrségen, hogy pénzt kapott valakitől Pakisztánban Ausztráliába való hazatéréséhez, de tagadja, hogy tudott volna az illető al-Kaida-kapcsolatáról. Tagadja azt a vádat is, amely szerint vállalta, hogy ő lesz az al-Kaida ausztráliai "alvó ügynöke".

Ha a melbourne-i legfelsőbb bíróság bizonyítottnak látja a vádakat, a vádlott 25 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A védő azt hangsúlyozta az első tárgyalási napon, hogy a vád képviselőjének nincs más bizonyítéka, mint az a vallomás, amelyet a vádlott tett rendőrségi kihallgatásán. Az nem derül ki a perről szóló jelentésekből, hogyan került Thomas az ausztráliai hatóságok látókörébe, hogyan indult ellene eljárás hazájában.

Ausztrália az Egyesült Államok állhatatos szövetségese, támogatta Washingtont iraki és afganisztáni háborújában. Ausztrália területén sohasem követtek még el jelentős terrorcselekményt.

MTI- fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek