Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Marad a szerb nacionalista szöveget tartalmazó vajdasági magyar feladattár

Az ígéretekkel ellentétben nem vonták vissza a vajdasági középiskolákból azt a magyar nyelvű feladatgyűjteményt, amelynek borítóján nacionalista üzenetként értelmezhető, magyarokat sértő kifejezések vannak - írta csütörtökön a Magyar Szó című napilap.


Dátum: 2006-02-16 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:18.866267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar nyolcadikosok javában dolgoznak a Prosvetni Pregled tankönyvkiadó által kiadott, felháborító üzenetet hordozó fedőlapú felvételi feladatgyűjteményből. Amikor a botrány kipattant, s elhangzott a visszavonására tett ígéret, akkorra már 2000 példányt szétküldtek a vajdasági általános iskoláknak, s mindössze 500 példány maradt raktáron - írta a Magyar Szó.

"Akkor elhangzott az az ígéret, hogy a legrövidebb időn belül új, semleges fedőlapú példányok kerülnek forgalomba. Az általunk megkérdezett iskolaigazgatók közül azóta sem kapott senki semmiféle értesítést az esetleges cserelehetőséggel kapcsolatban" - írta a Magyar Szó, amely megszólaltatott egy magyartanárt, aki szerint a feladatgyűjtemény szinte teljesen megegyezik a múlt évivel, még a tavalyi, tavalyelőtti hibák is benne maradtak.

A magyar nyelvű középiskolákba, illetve középiskolai tagozatokba felvételiző diákoknak szánt új feladattár február első napjaiban került forgalomba, borítóján jól látható helyen és nagy betűkkel két kifejezés szerepel: "elmehetnél" és "el fogtok süllyedni". Bunyik Zoltán vajdasági oktatási miniszter éles hangon tiltakozott, és kérte a feladattár azonnal visszavonását, amire ígéretet is tett a szerbiai oktatási minisztérium, amely bocsánatot is kért a magyar gyerekektől, szülőktől és az oktatóktól a "szerkesztéstechnikai hiba" miatt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek