Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Grúz parlamenti határozat Dél-Oszétiáról

Bár egy Kreml-barát politológus szerint egy dél-oszétiai katonai akció előjátékául szolgálhat a grúz parlament ajánlása az orosz békefenntartók nemzetköziekkel való felváltására, moszkvai lapok csütörtökön "felemásnak" nevezték a határozatot, rámutatva, hogy nem tűz ki határidőt.


Dátum: 2006-02-16 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:19.810775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyik lehetséges forgatókönyv az, hogy Grúzia előkészíti az ideológiai talajt egy hadművelethez az 1990-es évek elején elszakadt régió visszaszerzésére - latolgatta a moszkvai Politikai Kutatások Intézetének igazgatója.

Szergej Markov szerint ezt a feltevést alátámasztja a grúz erők közelítése a grúz-dél-oszét konfliktusövezethez, a Mihail Szaakasvili elnök által egy hónapja elrendelt pótbehívás, valamint a grúz biztonsági egységek szaporodó "provokációi" a dél-oszét milicistákkal és az orosz békefenntartókkal szemben, beleértve az utóbbiak feltartóztatását vízum hiányában.

Szaakasvili márciusban Washingtonba készül, s ezen a látogatáson dőlhet el, hogy lesz-e fegyveres támadás, vagy sem - vélte Markov, hozzátéve: a másik lehetőség az orosz békefenntartók felváltása, vagy legalábbis kiegészítése másokkal, de hogy kit fogadna el Dél-Oszétia, azt nehéz megmondani.

Eduard Kokojti dél-oszét vezető szerdán Chinvaliban orosz dumaképviselők előtt újra hangsúlyozta, hogy ragaszkodik a békefenntartó misszió jelenlegi formája, jelesül a négyoldalú (grúz-orosz-dél-oszét-észak-oszét) vegyes bizottság fenntartásához.

A grúz parlament gyakorlatilag felbontotta az 1992-es dagomiszi megállapodást, amelyet Eduard Sevardnadze grúz és Borisz Jelcin orosz elnök írt alá, s amely a békefenntartók telepítését jóváhagyta - állapította meg a Nyezaviszimaja Gazeta csütörtökön, arról cikkezve, hogy "a NATO és az EBESZ segítségével szeretnék eltávolítani az oroszokat Chinvaliból".

A Kommerszant szerint viszont egyelőre virtuális háború, afféle "Öld meg a békefenntartót" komputeres játék folyik csupán. A grúz parlament felemás határozatot hozott, amely nem tűz ki határidőt. A lap ezt azzal magyarázta, hogy az európai útjáról frissen visszatért Szaakasvilit a nyugati partnerek eltanácsolták az orosz békefenntartók kivonására vonatkozó bármiféle döntés meghozatalától.

Az elővigyázatosság egyik oka az, hogy az Egyesült Államok nem akarja elveszteni az ellenőrzést a Baku-Tbiliszi-Ceyhan olajvezeték fölött, ami egy térségbeli háborús fenyegetés esetén bekövetkezhet. A másik ok az iráni probléma, amelynek megoldásában Oroszország meghatározó szerepet játszhat - írta az orosz lap.

Ukrajna mindenesetre nyomban megerősítette, hogy kész részt venni a dél-oszétiai békefenntartásban, de csak az ENSZ vagy az EBESZ felhatalmazásával. Dél-Oszétiában az EBESZ, a másik Grúziától elszakadt régióban, Abháziában pedig az ENSZ katonai megfigyelői vannak jelen. Grúzia még a NATO-tag Törökországot invitálta a békefenntartók közé.

Szaakasvili nemrég azt mondta, hogy az Oroszországhoz fűződő viszonyt Grúzia meghirdetett NATO-csatlakozási szándéka rontotta meg. Grúzia megfizette e törekvésének árát. Az orosz Gazprom ezer köbméterenként 60 dollár helyett ez évtől már 110-et vasal be

gázszállításaiért. Ezután a január 22-i robbantások kemény télben szakították meg gázellátását, bárki követte is el őket.

Az említett olajvezeték küszöbön álló beindításával, majd a dél-kaukázusi gázvezeték jövő évi elkészültével Grúzia teljesen függetlenné válik az orosz szénhidrogénektől - írta az amerikai Stratfor elemzőközpont, feltételezve: Grúzia, amely amerikai támogatással megerősítette fegyveres erőit, megint megkísérelheti ellenőrzése alá vonni Dél-Oszétiát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek