Jóváhagyta az EP a szolgáltatási EU-irányelv gyengített tervezetét
Jelentős módosításokkal, de megszavazta csütörtökön az Európai Parlament azt az irányelvet, amelynek révén az Európai Unió szolgáltatást végző cégei számára lehetővé válhat, hogy bármelyik uniós tagországban tevékenykedjenek.
Dátum: 2006-02-16 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:22.190545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szavazás során az úgynevezett származási ország elvét, amely szerint a külföldön szolgáltatóra saját hazájának szabályai vonatkoznának, olyan megfogalmazással váltották fel, amely nagyobb ellenőrzést biztosít a fogadó állam számára is.
Módosított formájában az irányelv - amely még visszakerül az Európai Bizottság, illetve a tagországok kormányai elé jóváhagyásra - a jelenleginél jóval nagyobb szabadságot biztosítana a legtöbb szolgáltatás külföldi gyakorlására, de kisebbet annál, amilyet a legliberálisabb régi uniós tagországok, illetve az új tagállamok szerettek volna elérni.
MTI - fideszfrakcio.hu