Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A mentelmi bizottság elnöke törvénysértően mentegeti a luxusbaloldal vezérét

Géczi József Alajos ismét bizonyította, hogy politikai megrendelésre hozza meg döntéseit az Országgyűlés Mentelmi- és Összeférhetetlenségi Bizottsága élén. Korábban minden alap nélkül, törvénysértően rendelt el vagyonnyilatkozati eljárást a Fidesz elnökével szemben, most pedig törvényellenes döntésével dobott mentőövet a luxusbaloldal vezérének - írja Répássy Róbert, a Fidesz jogi programszóvivője csütörtöki közleményében.


Dátum: 2006-02-16 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:23.991160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Géczi József Alajos ismét bizonyította, hogy politikai megrendelésre hozza meg döntéseit az Országgyűlés Mentelmi- és Összeférhetetlenségi Bizottsága élén. Korábban minden alap nélkül, törvénysértően rendelt el vagyonnyilatkozati eljárást a Fidesz elnökével szemben, most pedig törvényellenes döntésével dobott mentőövet a luxusbaloldal vezérének.

Az Országgyűlés Házszabálya a Mentelmi Bizottság elnökének teendőiről úgy rendelkezik, hogy ha az, aki ellen vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeztek "a kezdeményezésben foglaltakat vitatja, a Mentelmi Bizottság elnöke elrendeli a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás megindítását". Gyurcsány Ferenc a vele szembeni vagyonnyilatkozati eljárásra hivatalos levélben úgy reagált, hogy a kezdeményezés szerinte "alaptalan". Gyurcsány Ferenc vitatta a vagyonnyilatkozati kezdeményezésben foglaltakat, tehát a Házszabály alapján a Mentelmi Bizottság elnökének kötelessége lett volna elrendelni a vagyonnyilatkozati eljárást!

Géczi József Alajos - annak érdekében, hogy mentegesse a luxusbaloldal vezérét - ezt a kötelességét megszegve mégsem rendelt el Gyurcsány Ferenc ellen vagyonnyilatkozati eljárást. Ezzel ismét bizonyította, hogy politikai elfogultsága miatt alkalmatlan a Mentelmi Bizottság elnöki feladatainak ellátására.

Répássy Róbert,

a Fidesz jogi programszóvivője

Kapcsolódó elemek