Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jégtorlódástól tartanak a Tiszán

Jégtorlódástól tartanak a vízügyi szakemberek a Tiszán, ezért robbantási gyakorlatot rendeztek a folyó timári szakaszán a debreceni lövészdandár honvédségi egységei a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság közreműködésével csütörtökön.


Dátum: 2006-02-16 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:26.045602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A folyón jelentős, 20-30 centiméter vastagságú, egybefüggő jégréteg alakult ki a januári-februári hideg időjárás következtében - mondta Bodnár Gáspár, a vízügyi szervezet vezetője az MTI-nek. Hozzátette: az előrejelzés szerint a napokban enyhe, csapadékos időjárásra lehet számítani, ami árhullámot indíthat el a Tiszán, s az emelkedő vízszint megmozdíthatja a jégpáncélt.

Az igazgató szerint akár jégtorlódások is kialakulhatnak, amelyre készülni kell, ezért szerveztek közös jégrobbantási gyakorlatot a honvédség egységeivel. A lövészdandár katonái kézből eldobott, illetve jég alá helyezett robbanóanyagokkal törték fel a Tisza jegét Timárnál, s az egyes, illetve a kis számútól, a sorozatrobbantásig minden módszert sikeresen kipróbáltak.

Bodnár Gáspár szólt arról is, hogy a Szamos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán szintén 20-30 centiméter vastagságú a jégréteg, míg a Krasznát és a Túr folyót 15 centiméteres jég borítja.

A nyíregyházi vízügyi szervezet vezetője megemlítette: a Felső-Tisza vízgyűjtő területén a csütörtöki, nap közbeni folyamatos havazással kétmilliárd köbméterre emelkedett a lehullott hó víztartalma. Ez 1,45 milliárd köbméterrel kevesebb a tavalyi a rekordnál, a 3,45 milliárd köbméternél. A 2001-es tiszai árvíz idején pedig 1,5 milliárd köbméter volt a folyó vízgyűjtőjén a hóvíztartalom, s akkor a több napos eső váltotta ki a természeti csapást; a folyó tarpai gátrészének átszakadása után a beregi településeket elöntötte az ár.

MTI - -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek