A Fidesz tiltakozik a HTMH-n belüli leváltások miatt
A Fidesz tiltakozik a Határon Túli Magyarok Hivatalában történt leváltások miatt. Németh Zsolt alelnök szerdai közleményében rámutatott, hogy a akormányt, hogy "olyan köztisztviselőket távolított el, akiknek szakértelme és hozzáértése közismert, munkájukat hosszú ideje közmegelégedésre végezték, különösen a határon túli magyarság körében".
Dátum: 2002-10-02 19:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:01.238929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Az újabb személycserékkel a Medgyessy-kormány ismételten megszegte azon ígéretét, hogy nem lesz boszorkányüldözés a közigazgatási apparátusban. Ismét bebizonyosodott, hogy Medgyessy Péter azon korábbi nyilatkozata, mely szerint a személycserék nem érintik a középvezetőket, nem felel meg a valóságnak - olvasható a közleményben.
Németh Zsolt szerint a személycserékkel a kormány olyan köztisztviselőket aláz meg, akiknek fontos szerepük volt az országnak komoly elismerést hozó Szegedi Folyamat, illetve az erdélyi magyar egyetem létrehozásában, a kárpátaljai árvízkárosultak megsegítésében és a státustörvény elfogadtatásában, többek között az Európa Tanács Velencei Bizottsága előtt.
- A kialakult helyzetet a Fidesz - Magyar Polgári Párt úgy értékeli, hogy a Medgyessy-kormány felmondta a párbeszédet a határon túli magyarokkal kapcsolatos kérdésekben és a státustörvény módosításának ügyében - áll Németh Zsolt közleményében.
MTI - fidesz.hu