Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom László kinevezte a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjét

Sólyom László köztársasági elnök Tari Sándort, a Köztársasági Elnöki Hivatal jelenlegi helyettes vezetőjét a hivatal vezetőjévé, Bitskey Botondot, az alkotmányügyi és jogi főosztály eddigi vezetőjét pedig a hivatal helyettes vezetőjévé nevezte ki február 24-i hatállyal - közölte a hivatal sajtóosztály csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2006-02-16 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:30.502536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Köztársasági Elnöki Hivatalt tavaly augusztus óta vezető Paczolay Pétert az Országgyűlés február 6-án alkotmánybíróvá választotta. Paczolay Péter alkotmánybíróként február 24-én lép hivatalba.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek