Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder: Tarthatatlan a pályakezdő munkanélküliség mértéke

Csak az elmúlt esztendőben 60 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma - hangsúlyozta Áder János, a Fidesz alelnöke csütörtök este Mosonmagyaróváron, a Fehér Ló Közösségi Házban tartott lakossági fórumon.


Dátum: 2006-02-16 20:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=50793
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:13:32.295323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Felhívta a figyelmet arra, hogy az MSZP ígéretével ellentétben, amely 400 ezer új munkahelyről szólt, most már több mint 400 ezer álláskereső van. A legdrámaibb a helyzet a pályakezdők esetében, közülük minden ötödik munkanélküli, és a növekedés mértéke 72 százalék. Ez tarthatatlan - mondta. Kitért arra, hogy tavaly a koalíciós többség megszüntette a gyermekek után igénybe vehető adókedvezményt, arra hivatkozva, hogy azt csak a gazdagok tudják igénybe venni. Áder leszögezte: a családok 85 százaléka nem nevezhető gazdagnak, ugyanis ennyien tudták igénybe venni az adókedvezményt. Az egy gyermekes családoknál 75 ezer forint bruttó jövedelem elég volt ennek igénybe vételéhez, a két gyermekeseknél 98 ezer forint, a három gyermekeseknél pedig 150 ezer forint - tette hozzá.

A párt frakcióvezetője szólt az otthonhoz jutás támogatásáról is. Mint mondta, azért kezdeményezték az Országgyűlés rendkívüli összehívását, mert március 31-ig kell az Európai Unióhoz benyújtani hat szolgáltatási ágból kiválasztva azt a kettőt, amire Magyarország kedvezményes áfát kérne. A Fidesz javaslatai szerint ilyen szolgáltatási ág legyen a lakásépítés és -felújítás. Ha erre csak 5 százalék áfát kellene fizetni - érvelt Áder János -, az jelentősen olcsóbbá tenné az építkezést, kifehérítené a gazdaságot és fellendítené az építőipart is, valamint sokkal könnyebb lenne a lakáshoz jutás.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek