Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hová tűnt 12 ezer ajánlószelvény?

A Fidesz debreceni vezetői szerint az MSZP helyi szervezete félretájékoztatta a közvéleményt, amikor bejelentette, hogy jelöltjeinek szeptember elejére 20 ezer ajánlószelvényt gyűjtöttek össze a cívis városban. Az ellenzéki párt helyi alelnöke, Papp László szerdán tartott sajtótájékoztatóján közölte: bár a szocialisták 20 ezer jelölőszelvényről beszéltek, szeptember 27-ig - az ajánlószelvények leadásának végső határidejéig - valamivel több mint 7.200 ajánlást adtak le. - Hová tűnt 12 ezer ajánlószelvény? - tette fel a kérdést sajtótájékoztatón Papp László.


Dátum: 2002-10-02 19:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:01.552932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2002.10.02

Elmondása szerint pártja demokráciavonalára számos telefon érkezett ebben az ügyben. Papp László kijelentette: az ajánlószelvény demonstrálja a párt támogatottságát, s a debreceni szocialisták az ajánlószelvények számát illetően nem mondtak igazat.

Huszka Imre, az MSZP debreceni elnöke az MTI érdeklődésére visszautasította a fideszesek vádjait. Kijelentette: a választás a szavazófülkékben és nem az ajánlószelvények gyűjtésekor dől el. Elmondta: minden körzetben a szükséges ajánlószelvény kétszeresét adták le, mert a további összegyűjtött cédulákkal nem akarták leterhelni a választási irodák dolgozóit. Huszka Imre emlékeztetett rá, hogy a Fidesz ugyanezt a módszert alkalmazta tavasszal, az országgyűlési választások idején Debrecenben.

Huszka Imre tájékoztatása szerint a le nem adott ajánlószelvényeket - 10.600 egyéni képviselői és 11.625 polgármesteri cédulát - a törvény előírásainak megfelelően megsemmisítettek, s az ezt tanúsító jegyzőkönyvet átadták a választási irodáknak.

A nap folyamán ugyancsak sajtótájékoztatót tartó Gondola Zsolt, a debreceni Független Fórum Egyesület elnöke is kitért a ajánlószelvényekkel kapcsolatos kérdésekre.

A fórum polgármesterjelöltje megengedhetetlennek tartja, hogy a Fidesz az ajánlószelvények számát egyfajta erősorrendnek tekinti, s úgy viselkedik, mintha ez döntené el a választások eredményét Debrecenben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek